Nemzetközi foci bajnokok ligája

Conte begőzölt, Kane a fejét fogta, percekig állt a játék – újra a VAR miatt vitatkoznak a BL-ben

Marc Atkins/Getty Images
Marc Atkins/Getty Images

Egészen drámai befejezést hozott a Tottenham Hotspur és a Sporting CP összecsapása a Bajnokok Ligájának ötödik fordulójában.

Kapcsolódó
98. percben elpuskázott büntetővel esett ki az Atleti a BL-ből
Yannick Carrasco lehetett volna a csapat hőse, de elúszott a továbbjutás. Rangadót nyert a Bayern München, továbbjutott a Liverpool, őrült hajrája lesz a D csoportnak.

Az egyébként Spurs-nevelés, Marcus Edwards góljával szerzett vezetést a Sporting, amit egészen a 80. percig őrizni is tudott. Ekkor viszont Antonio Adán borzalmasan mozdult ki egy szögletre és Rodrigo Bentancur az üres kapuba bólintott. Vérszemet kapott a hazai csapat és úgy tűnt, Harry Kane a 96. percben (!) megszerezte a győztes találatot, de az újabb fordulat csak ezután következett.

Hosszú videózás vette kezdetét, ugyanis fölmerült a gyanú, hogy les miatt érvénytelen lehet a gól. A Tottenham játékosai nem értették, hogyan lehet ez, mivel Emerson visszafelé fejelte a labdát, ami ráadásul védőtől pattant Kane elé. Végül azonban tényleg nem adták meg a gólt a játékvezetők, amitől Antonio Conte vezetőedző teljesen begőzölt és úgy nekiment a bíróknak, hogy azonnal piros lapot kapott.

Sokszori újranézés után sem teljesen egyértelmű, mi lehetett a döntés oka, de legvalószínűbb, hogy Kane egyszerűen a labda előtt helyezkedett pár centivel. Ebben az esetben ugyanis nem számít, hogy visszafelé próbálták megjátszani a labdát, a védőtől pedig nem szándékosan került hozzá a labda.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló

A csoport:
SSC Napoli (olasz)-Glasgow Rangers (skót) 3-0 (2-0)
gól: Simeone (11., 16.), Ostigard (80.)

Ajax Amsterdam (holland)-Liverpool (angol) 0-3 (0-1)
gól: Szalah (42.), Nunez (49.), Elliott (52.)

A csoport állása: 1. (továbbjutott) Napoli 15 pont, 2. Liverpool (továbbjutott) 12, 3. Ajax Amsterdam 3, 4. Rangers 0

B csoport:
Atlético Madrid (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 2-2 (1-2)
gól: Carrasco (22.), de Paul (50.), illetve Diaby (9.), Hudson-Odoi (29.)

Club Brugge (belga)-FC Porto (portugál) 0-4 (0-1)
gól: Taremi (33., 70.), Evanilson (57.), Eustaquio (60.)

A csoport állása: 1. (továbbjutott) Club Brugge 10, 2. (továbbjutott) FC Porto 9, 3. Atlético Madrid 5, 4. Bayer Leverkusen 4

C csoport:
FC Barcelona (spanyol)-Bayern München (német) 0-3 (0-2)
gól: Mané (10.), Choupo-Moting (31.), Pavard (95.)

Internazionale (olasz)-Viktoria Plzen (cseh) 4-0 (2-0)
gól: Mhitarján (35.), Dzeko (42., 66.), Lukaku (87.)

A csoport állása: 1. (továbbjutott) Bayern München 15 pont, 2. (továbbjutott) Internazionale 10, 3. Barcelona 4, 4. Viktoria Plzen 0

D csoport:
Tottenham Hotspur (angol)-Sporting Lisboa (portugál) 1-1 (0-1)
gól: Bentancur (80.), illetve Edwards (22.)

Eintracht Frankfurt (német)-Olympique Marseille (francia) 2-1 (2-1)
gól: Kamada (3.), Kolo Muani (27.), illetve Guendouzi (22.)

A csoport állása: 1. Tottenham Hotspur 8 pont, 2. Sporting Lisboa 7 (7-7), 3. Eintracht Frankfurt 7 (5-7), 4. Olympique Marseille 6

Olvasói sztorik