Nemzetközi foci sport

Gazdagot még lebirkózták, de csapattársa utána egyből továbblőtte a Philadelphiát

Legyőzte a Cincinnatit és ezzel főcsoportdöntőbe jutott Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS).

Az alapszakaszt a keleti főcsoport élén zárta a Philadelphia, így a rájátszás első körében erőnyerő volt és a playoff második fordulójában, csütörtökön hazai pályán csapott össze az FC Cincinnatival, amelyet 1-0-ra legyőzött. A magyar válogatott támadó középpályás végigjátszotta a mérkőzést, a 81. percben sárga lapot kapott.

Az Union ellenfele a főcsoportdöntőben a New York City FC (3.) vagy a CF Montreal (2.) lesz. A Philadelphia számára az előző idényben a főcsoportdöntő jelentette a végállomást, amelyben 2-1-re alulmaradt a címvédő New York Cityvel szemben.

A másik ágon a szintén alapszakaszgyőztes Los Angeles FC biztosította helyét először a négy között, és várja a nyugati főcsoport döntőjét.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!