Vincenzo PINTO / AFP
Nemzetközi foci sport

Súlyos sérülése miatt bukhatja a vb-szereplést Argentína egyik húzóneve

Jose Mourinho, az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint Paulo Dybala súlyos sérülést szenvedett vasárnap.

A 28 éves csatár kezdőként lépett pályára a Lecce ellen és a második félidő elején tizenegyesből volt eredményes. Miután azonban higgadtan értékesítette a büntetőt, azonnal húzni kezdte a lábát. Combizomsérülés miatt le is kellett őt cserélni.

A nyáron a Juventustól érkezett csatár 11 tétmeccsen hét gólt szerzett eddig a Románál, így komoly érvágás a klubjának a kidőlése, de mivel a világbajnokság november 20-án kezdődik, az argentin válogatottból is kimaradhat.

Azt kell mondanom, hogy Dybala rosszul néz ki, a helyzete a rossznál rosszabb. Nem vagyok orvos, nem is beszéltem még eggyel sem róla, de tapasztalatom szerint, azok alapján, amit ő mondott, ez egy nehéz helyzet

– mondta José Mourinho vezetőedző a támadó sérüléséről.

Hivatalos állásfoglalás még nem történt, de az idő rövidsége miatt nagyon valószínű, hogy Dybala ezzel kiesett a világbajnoki argentin csapat keretéből is.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!