Nemzetközi foci bajnokok ligája

Felháborodottan fakadt ki a Barca edzője a bírókra

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

Nem múlt el visszhang nélkül a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapjának rangadója, amelyen az Inter 1-0-ra legyőzte a Barcelonát.

Kapcsolódó
„Ez méltatlan az Ajaxhoz!” – 58 éve nem kaptak ki ennyire a hollandok
Alfred Schreuder edző csak 1-5 után kezdett cserélni.

A mérkőzés egyetlen gólját Hakan Calhanoglu szerezte az első félidő ráadásában, míg a játékvezető és a videobíró előbb elvette a Barcelona gólját kezezés miatt, majd egy egyértelműnek tűnő kezezés ellenére nem ítélt büntetőt a katalánoknak.

Ezek után Xavi Hernández, a Barcelona edzője felháborodásának adott hangot a szerinte őket sújtó igazságtalanságok miatt – ezt megtette a meccs közben is, amikor sárga lapot kapott a reklamálásért.

Dühös és felháborodott vagyok amiatt, amit láttunk. Ez igazságtalanság

mondta Xavi a meccs utáni sajtótájékoztatón.

„Hétfőn is elmondtam, és még egyszer el kell mondanom: a játékvezetőknek ki kell jönniük és el kell magyarázniuk a döntést, mert nem értek semmit. De a bíró a meccs után sem akart magyarázatot adni. Fel vagyok háborodva és nem értek semmit.”

Xavi előbb a 66. percben borult ki, amikor Pedri egyenlítő gólját azért vonták vissza, mert előtte a labda Ansu Fati kezéhez ért. A szakember szerint ez akaratlan mozdulat volt, és miután nem Ansu volt eredményes, a gólt meg kellett volna adni.

Kapcsolódó
Ritkán látni ilyen bakiparádét, igazi horrorestéje volt a Sporting kapusának
Antonio Adán mindent elkövetett, hogy csapata sima vereséget szenvedjen a BL-ben.

A dühe megsokszorozódott a ráadásban, amikor is a 91. percben úgy tűnt, a labda Dumfries kezét érintette. Az esetet a VAR felülvizsgálta, de a játékvezetőt ezúttal nem hívták a pálya menti monitorhoz, mint ahogy Pedri góljának érvénytelenítésekor megtették.

Az Intert edző Simone Inzaghi ezzel szemben arról beszélt, csapata fontos győzelmet aratott, amelyből önbizalmat kell meríteniük.

„Nehéz időszakon megyünk keresztül, de ez a Barcelona elleni győzelem itt marad velünk. Játékosaim fejben rendben voltak és a szívüket is kitették a pályára” – értékelt Inzaghi, akinek együttese hat ponttal második a csoportban.

Olvasói sztorik