Nemzetközi foci

Nem bírja kivárni a magyar válogatottságot, Romániát választja inkább

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Corbu Marius szeretett volna magyar válogatott lenni, de ehhez még három évet kellett volna várnia, így a Puskás Akadémia játékosa elfogadta a románok meghívóját.

A csángó származású játékos az M1-nek adott nyilatkozatában elárulta, mivel nagyapja, apja és ő maga is Magyarországon kívül született, a FIFA jelenleg is érvényes szabályai alapján legalább öt évet kellett volna egyhuzamban hazánkban töltenie ahhoz, hogy a magyar válogatottban szerepelhessen. Ebből pedig eddig csak kettő telt le.

Kapcsolódó
„Legalább döntetlent érdemeltünk volna” – a Fradit dicsérte a Monaco edzője
Philippe Clement szerint a csapata nem volt elég hatékony.

A 20 éves középpályás a csángóföldi Magyarcsürgésen született, és 2020-ban került a felcsúti együtteshez, fiatal kora ellenére már 70 tétmérkőzésen lépett pályára. Teljesítményével Marco Rossi szövetségi kapitány és stábja érdeklődését is felkeltette.

Kerestek, nem ő személyesen, hanem a magyar válogatott stábja. Mondták, szeretnének együtt dolgozni velem és megpróbálnak mindent azért, hogy ez lehetséges legyen. Sajnos nem sikerült

– nyilatkozta Corbu.

„Ez egy nagyon nehéz helyzet, de örülök is, mert ez azt jelenti, valamit jól csinálok. Nagyon fiatal vagyok, a fociban egyik napról a másikra megváltozhat minden, ha nem használom ki a lehetőségeket, akkor lehet, hogy rosszul járok.”

A román felnőtt labdarúgó-válogatott a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken Finnország és Bosznia ellen játszik a B divízió harmadik csoportjában, jelenleg három ponttal az utolsó helyen áll.

A román válogatott kerete

Kapusok: Florin Nita (Sparta Praha), Valentin Cojocaru (OH Leuven), Ionut Radu (Cremonese)
Védők: Andrei Ratiu (Huesca), Vlad Chiriches (Cremonese), Adrian Rus (Pisa), Ionut Nedelcearu (Palermo), Virgil Ghita (Cracovia), Bogdan Tiru (Jagiellonia), Alexandru Pascanu (Ponferradina), Cristian Ganea (Panathinaikosz)
Középpályások: Marius Marin (Pisa), Razvan Marin (Empoli), Alexandru Cicaldau (al-Ittihad Kalba), Nicolae Stanciu (Wuhan Three Towns), Daniel Boloca (Frosinone), Olimpiu Morutan (Pisa), Marius Corbu (Puskás Akadémia), Dennis Man (Parma), Deian Sorescu (Raków Czestochowa), Valentin Mihaila (Parma), Rares Ilie (Nice), Valentin Gheorghe (Ümraniyespor)
Csatárok: George Puscas (Genoa), Erik Bicfalvi (Ural), Florin Tanase (al-Dzsazira), Denis Dragus (Standard Liége).

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik