Nemzetközi foci

Manchesteri álom: góllal debütált a csúcsigazolás, a United legyőzte az eddig hibátlan Arsenalt

OLI SCARFF / AFP
OLI SCARFF / AFP

Az öt győzelemmel rajtoló és listavezető Arsenal 3-1-es vereséget szenvedett a Manchester United vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.

A találkozó 12. percében az észak-londoniak találtak be, de a játékvezető videobírós ellenőrzés után érvénytelenítette a gólt szabálytalanság miatt. Ezt követően hiába futballozott veszélyesebben az Arsenal, a szünetre mégis az MU vonult egygólos előnnyel, miután egy védelmi hibát kihasználva az Ajaxtól több mint 80 millió fontért megszerzett Antony első mérkőzésén betalált.

Fordulás után újfent jobban játszottak a vendégek, akik Bukayo Saka révén ki is egyenlítettek, de hat perccel később Marcus Rashford ismét a manchesterieket juttatta vezetéshez, majd a 75. percben ugyancsak ő biztosította be a hazaiak sikerét.

Kapcsolódó
Kiütés a javából, 6-0-ra verte meg a Fradi az Újpestet
A Ferencváros idegenben ütötte ki 6-0-ra az Újpestet, ezzel az egymást követő tizenegyedik derbijét nyerte meg. A bajnoki címvédő legközelebb a török bajnok Trabzonsport fogadja az Európa Ligában, csütörtökön.

A Manchester United 2021 áprilisa óta először nyert sorozatban négy bajnoki meccset. Mellette a Premier League történetében mindössze a harmadik csapat, amely az első két, elveszített bajnoki után négy győzelemmel tudta folytatni.

Premier League, 6. forduló

Manchester United-Arsenal 3-1 (1-0)
Brighton-Leicester City 5-2 (2-2)

Olvasói sztorik