Az 1938-as labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatban egy átlagszurkoló is tudja a legfontosabbakat. Azt, hogy Olaszország megvédte címét, miután a döntőben 4-2-re győzött a magyar válogatott ellen, és Vittorio Pozzo lett az első és eddig egyetlen szakember, aki két vébét is nyert edzőként. A nagy tragédiát Ausztria hiánya jelentette, a náci Németország 1938. március 12-én végrehajtotta az Anschlusst, azaz bekebelezték és erőszakkal elfoglalták a szomszédos országot. A válogatott így hiába kvalifikálta magát, önálló állam híján nem indulhatott el.
Pedig a csapatot nem lehetett egy kézlegyintéssel elintézni, mégiscsak az 1934-es vb-elődöntős, végül negyedik helyen zárt együttesről volt szó, amelyet a helyi sajtó csak Wunderteam vagy Wundermannschaft (Csodacsapat) néven emlegetett. Hogy miért?
A nagy sorozatot később már nem sikerült feléleszteni, de azért szégyenkezni valója sem akadt a csapatnak, hiszen 1935-ben és 1936-ban a vb-ezüstérmes csehszlovákokkal (0-0, 1-1), utóbbi évben még a világbajnok olaszokkal (2-2), 1937-ben pedig a későbbi vb-második magyarokkal (2-2) is döntetlent játszottak.
Ám hiába sikerült kivívni az 1938-as szereplés jogát, mire a világbajnokság megkezdődött, addigra Ausztria megszűnt létezni.
Papírember: 703 meccs, 600 gól
A csapat legnagyobb sztárja Matthias Sindelar volt, aki 1903. február 10-én a morvaországi Kozlovban, az Osztrák–Magyar Monarchiában született, de futballtudását a bécsi utcákon fejlesztette.
Ott figyelt fel rá a Hertha Vienna egyik játékosmegfigyelője, bár a korabeli leírások szerint nem volt nehéz kiszúrni egy olyan játékost, aki bárkit kicselezett, aki az útjába került. Sindelarnak sikerült kompenzálnia meglehetősen satnya, inkább egy gyerekre emlékeztető alkatát: 60 kilósan persze tényleg légies könnyedséggel terelgette a labdát, és zavarba ejtő könnyedséggel okozott állandó feszültséget a védők körében.
1923 májusában aztán súlyos térdsérülést szenvedett, úgy tűnt, pályafutását is kénytelen lesz befejezni. Ráadásul klubját anyagi gondok gyötörték, őt pedig néhány csapattársával együtt elbocsátották.
A sérült Sindelar a Wiener Amateure (a későbbi Austria Wien) orvosával konzultált, aki meniszkuszműtétet javasolt. A beavatkozás akkoriban kockázatosnak tűnt, de hát sok választása nem volt, ha még futballozni szeretett volna. Az operáció sikerült, Sindelar felgyógyult, és csatlakozott is az akkori osztrák bajnok Wiener Amateure-höz.
1924 és 1939 között 703 meccsen lépett pályára és 600 gólt szerzett, a statisztikával foglalkozó szervezet, azt IFFHS 1999-ben a 20. század legjobb osztrák labdarúgójának választotta, egy évvel korábban pedig Ausztriában elnyerte az évszázad sportolója díjat.
Ahogy egy nagymester sakkozik
A válogatottba azonban ennek ellenére nehéz volt bekerülnie.
„Ő egy egészen újszerű középcsatárjátékot testesített meg: vékony testalkata – ami a Papírember becenevet kölcsönözte neki – rendkívüli intelligenciával párosult. Légies könnyedséggel mozgott a pályán, nem követett sem sémákat, sem begyakorolt elemeket, egyszerűen maga volt a zsenialitás. Hugo Meislt azonban kételyek gyötörték. 1926-ban ugyan lehetőséget adott a 23 éves Sindelarnak, hogy bemutatkozzon az osztrák válogatottban, és bizonyos szempontból valóban a modernizmus, a haladó gondolkodás úttörője volt, de a szíve mélyén mindig konzervatív edző maradt” – írta Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében.
1931-ben végül Meisl is beadta a derekát, és a ránehezedő nyomás hatására Sindelart első számú középcsatárként vette számításba. Döntésének hatása elementáris volt: 1931 májusában az osztrákok 5-0-ra intézték el Skóciát – azt a Skóciát, amely két és fél évvel korábban 5-1-re mosta le az angolokat, ami után a csapat megkapta a Wembley Varázslói nevet.
A Wundermannschaft számára ez csak a kezdet volt. A hagyományos 2-3-5-ös rendszerben futballozott ugyan, de egy igen támadó felfogású középfedezettel, Josef Smistikkel és egy teljesen unortodox középcsatárral, Matthias Sindelarral. Kettőjük összjátéka pedig egy olyan eredményes, folyékony futballt eredményezett, amely Dunai Örvény néven híresült el.
Úgy játszotta a futballt, ahogy egy nagymester sakkozik: széles látókörrel, kiforrott koncepciókkal, mindig előre gondolkodva, mérlegelve az egyes megoldások előnyeit és hátrányait
– idézte Wilson a Pariser Tageszeitungot.
Békemeccs az Anschluss után
Hogy mit hozott volna az 1938-as vb az osztrákoknak, nem tudni. Azt talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Wunderteam és Sindelar is túl volt már a csúcson. Az 1936-os olimpián szerzett ezüstérem lett a hattyúdal, egy évvel később ugyanis a zseniális Meisl meghalt, 1938. március 12-én pedig a német hadsereg, a Wehrmacht bevonult Ausztriába, egy nappal később pedig kimondták az Anschlusst, azaz az országot a Harmadik Birodalomhoz csatolták.
Független állam hiányában pedig válogatottra sem volt szükség, ezzel ugrott is a világbajnoki részvétel. A hatóságok kijelentették, hogy a Nagy-Németország képviseli a birodalmat a tornán, de a legjobb osztrák játékosoknak lesz helyük a csapatban. Már csak azért is, mert bizony néhányan sokkal jobbak voltak német vetélytársaiknál.
Sindelar viszont nem kért ebből, kijelentette, hogy 35 évesen már túl öreg a válogatottsághoz, és úgy általában a futballhoz is. Csak arra a meghívásra mondott igent, mikor az osztrák és a német válogatott 1938. április 3-án, egy úgynevezett békemeccsen csapott össze egymással.
Ezt ugyan nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, de azért elterjedt a pletyka, hogy az osztrákoknak politikai okokból azt tanácsolták: ne szerezzenek gólt.
„A meccset övező misztikumból nehéz kiszűrni a tényeket, de az biztosnak vehető, hogy az első félidőben Sindelar előtt helyzetek egész sora adódott, de ő mindegyiket kihagyta. Látván, hányszor gurított a középcsatár éppen csak valamelyik kapufa mellé, már a korabeli beszámolók is céloztak rá, hogy Sindelar talán szándékosan lőtt mindig egy labdányival mellé, így gúnyolván a németeket – még pontosabban talán azt a parancsot, mely szerint nem lőhet gólt a meccsen.
Akárhogy is, a második félidő közepén bevágott egy lepattanó labdát, és mikor jó barátja, Schasti Sesta szintén betalált egy szabadrúgást követően, Sindelar a díszpáholyban helyet foglaló náci vezérkar előtt lejtett örömtáncot a pályán
– írta Wilson.
A titokzatos halál
Sindelar sohasem csinált titkot abból, hogy a szociáldemokrata párt irányába hajlik, nem ért egyet a fasizmus előretörésével, és miután mindig visszautasította az egyesített német válogatott meghívását, közellenséggé is vált.
1938 augusztusában 20 ezer birodalmi márkáért megvásárolt egy kávézót a zsidó származású Leopold Drilltől, bár korabeli sajtóértesülések szerint a hatóságok megrótták, mert nem volt hajlandó náci falragaszokat kitenni. De ennyiben kimerült az ellenálló tevékenysége.
1939. január 23-án reggel aztán holtan találták a lakásában, míg barátnője, Camilla Castignola öntudatlanul hevert mellette. Később ő is meghalt, így sohasem derült ki pontosan, mi is okozta a halálát. Ez pedig teret adott a szóbeszédnek.
A hivatalos verzió szerint mindkettőjük halálát szénmonoxid-mérgezés okozta – legalábbis ez volt a rendőrség hivatalos álláspontja, miután kétnapi nyomozást követően lezárták az ügyet. A BBC egy 2003-as dokumentumfilmjéből azonban azt derült ki, hogy Sindelar egyik barátja, Egon Ulbrich szerint az ügyben eljáró nyomozót megvesztegették, hogy balesetnek tüntesse fel a történteket, így a futballista állami temetést kaphatott.
A Kronen Zeitung azt állította, hogy a nagyszerű sportembert aljas módon megmérgezték, Friedrich Torberg osztrák költő későbbi műve (Ballada egy futballista haláláról) viszont arra utalt, hogy Sindelar maga vetett véget az életének, mert nem tudott együtt élni az új renddel.
Ezt a teóriát erősítette a magyar sajtó is, Az Est 1939. január 25-i száma például azt írta:
Sindelar tettének oka szerelmi bánat.
Ugyanakkor a legbeszédesebb bizonyíték még mindig az, hogy az emeleti szomszédok néhány nappal korábban a háztömb egyik kéményének meghibásodására panaszkodtak.
Sindelar temetésén több mint 20 ezren vettek részt, Robin Stummer brit-osztrák újságíró ezt úgy jellemezte, mint „Bécs első és utolsó felvonulását a nácik ellen”.
Amit tudni kell a vébéről:
- A FIFA 1936. augusztus 13-án, Berlinben Franciaországnak adta a rendezés jogát, ami Dél-Amerikában felháborodást váltott ki. A helyiek ugyanis úgy vélték, hogy a helyszínnek felváltva kell lennie a két kontinens között, így végül Uruguay és Argentína sem indult el, míg Spanyolország a hazai polgárháború miatt maradt távol.
- Ez volt az első alkalom, hogy a házigazda (Franciaország) és a címvédő (Olaszország) automatikusan kvalifikálta magát.
- Először használtak számozott mezeket a csapatok.
- Kuba és Holland Kelet-India (ma Indonézia) először és eddig utoljára vett részt a tornán. Rajtuk kívül Lengyelország és Norvégia is ekkor debütált a világbajnokságon.
- Németország már a nyolcaddöntőben kiesett, a Svájc elleni 1-1 után a megismételt mérkőzésen 4-2-re alulmaradt riválisával szemben. A keretben kilenc, a pályán öt osztrák szerepelt – a német sajtó szerint azért is esett ki a csapat, mert ők nem tettek meg mindent a siker érdekében.
- A magyar válogatott nagyszerűen szerepelt, Holland-Indiát Zsengellér és Sárosi kettő-kettő, Toldi és Kohut egy-egy góljával 6-0-ra verte a nyolcaddöntőben, majd Sárosi és Zsengellér találataival Svájc elleni nyert 2-0-ra. Az elődöntőben Svédországnak sem volt esélye (5-1, Zsengellér 2, Sárosi, Titkos, Jacobsson – öngól), így jöhetett az olaszok elleni finálé.
- Sokan Dietz Károly szövetségi kapitány szemére vetették, hogy nagyon is kísérletező kedvű volt, így a döntőre is átalakította a csapatot: Korányi Lajos, Turay József és Toldi Géza helyett Polgár Gyulát, Szűcs Györgyöt és Vincze Jenőt küldte pályára. Egyes források szerint a Fradi-csatár, Toldi távolmaradását az olaszok kérték, mondván, durván futballozik. Más források szerint egészen Benito Mussolinitől jött az ukáz, hogy itt nem nyerhetnek a magyarok.
- A döntő előestéjén az olasz játékosok állítólag kaptak egy táviratot Mussolinitől, amelyben ennyi állt: „Győzelem vagy halál!” Szabó Antal magyar kapus talán nem véletlenül mondta a meccs után: „Lehet, hogy négy gólt beengedtem, de legalább megmentettem az életüket.”
- A győzelemmel Vittorio Pozzo még nagyobb zseni lett: ő a mai napig az egyetlen, aki két világbajnoki címmel büszkélkedik szövetségi kapitányként.
