Nemzetközi foci

Húzós átigazolási hajrá vár a további játékosokra vágyó Barcára

Pau BARRENA / AFP
Pau BARRENA / AFP

Napokig az volt a téma a spanyol bajnoki rajt előtt, hogy a Barcelona lehet, hogy nem tudja regisztrálni az új játékosait, aztán persze sikerült elrendezni a dolgokat, más kérdés, hogy a Rayo Vallecano ellen így is csak egy soványka 0-0 jött össze az első bajnokin.

Kapcsolódó

A nyári átigazolási időszakból két hét van még, és a Barca még nem végzett, a Marca azt írja, a katalánok még két vagy három játékost bezsákolnának augusztus végéig. Egyikük a Chelsea spanyol válogatott balhátvédje, Marcos Alonso, akiről a Marca azt írja, Thomas Tuchel nem gördít akadályt a távozása elé, és a Barcelona még a héten szeretné nyélbe ütni az üzletet.

A védelem másik oldalán bevethető Sergino Desttől szabadulna Xavi, a csapat edzője, úgyhogy jobbhátvédet is néznie kell a klubnak, mert a Rayo ellen ezen a poszton játszatott Ronald Araujo inkább belső védőként érzi jól magát.

És akkor még ott van Bernardo Silva esete is, a portugál szélső szívesen játszana a Barcában, más kérdés, hogy a 28 éves játékost 80-100 millió euró alatt nem nagyon lehet elhozni a Manchester Cityből.

Ahhoz, hogy a Barca az említett kiszemelteket regisztrálni tudja, arra is szüksége van, hogy eladjon játékosokat, de ez sem lesz könnyű. A francia védő, Samuel Umtiti távozni szeretne, de a sérülékenysége miatt alig van kérője. A dán csatár, Martin Braithwaite más kategóriába esik, őt több csapat is vinné, de a szerződése 2024 nyaráig szól, és addig nem akar lelépni, amíg a Barca ki nem fizeti a hátralévő két évre járó pénzét.

A holland támadó, Memphis Depay egyre közelebb kerül a Juventushoz, a Marca azt írja, ha őt sikerül elpasszolni, akkor a Sevillától megvett védőt, Jules Koundét tudná regisztrálni a Barcelona. És még kérdéses Pierre-Emerick Aubameyang sorsa is, őt Xavi megtartaná, de ha kedvező ajánlat jön érte, akkor az ő eladásán is keresne némi pénzt a klub.

Feladat tehet lenne még bőven, ráadásul ha az utolsó napokban még be is esnek új játékosok, Xavi dolgát nem könnyítené meg, hogy úgy kell új csapatot építenie, hogy az idény már tart.

A Barcelona a bajnokság második fordulójában a Real Sociedad vendége lesz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik