Te most komolyan kimész Angliába, amatőr focit nézni?
– tették fel őszinte értetlenséggel a kérdést ismerőseim, amikor elmeséltem nekik, hogy Londonba utazom.
Életemben kevésszer tudtam annyira habozás nélkül határozott igennel felelni, mint ebben az esetben. Ez nemcsak egy rendezvény ugyanis, hanem az Egri-Erbstein Torna. Rajongásom két részből fakad, egyfelől minden lépését végig tudtam követni, ahogyan Dominic Bliss könyvének hála újra fővárosi futballpályákon kergeti a labdát a Budapesti Atlétikai Klub. Az egykori fedezetről, Egri-Erbstein Ernőről született könyv szerzőjének első budapesti látogatásakor is jelen lehettem, ezt követően pedig az első, 2019-ben rendezett torna is szórakoztató és egyedi élmény volt. Személyes kötődésem az eseményekhez tehát önmagában is biztosított róla, hogy megéri focival összekapcsolni a nyaralást.
Másfelől pedig olyan elképesztő erős romantikája van az egész kezdeményezésnek, amely minden futball iránt érdeklődő fejét könnyen elcsavarja. A mai szurkoló egyre távolabb kerül, elidegenedik kedvenceitől, egyre anyagiasabb és üzletszagúvá vált a sportág. Felfoghatatlan mennyiségű pénzekért igazolnak játékosokat a klubok, egyre drágábbak a jegyek, a mezekről nem is beszélve. Globálisan is küzd ezzel a futball, nem csak itthon. Magyarországon viszont még inkább az látszik érvényesülni, hogy az embereket főleg a piramis csúcsa érdekli. Esetleg az NB II egy-egy csapat erejéig, de főleg az élvonalbeli bajnokság. Vagy még az sem.
Megint kiesett az összes csapat a selejtezőkben, mert szar a magyar foci! Csak a válogatott meccseit nézem, már csak az érdekel
– mondta már nekem megannyi szurkoló, blogger és ismerős, akiknek a zöme úgy hirdet ítéletet, hogy nem is nézett NB I-es bajnokit az elmúlt évtizedekben.
A valóban rengeteg pénzt megmozgató, mára iparággá nőtt ligák viszont csak egy szeletét képzik a labdarúgásnak. A hierarchia csúcsa alatt rengeteg szint húzódik meg, ezek nélkül össze is omlana, mint egy kártyavár. Kellenek a vakmerő vezetők, akik rápróbálnak egy új igazolási politikára. Kellenek a fiatalok nevelésében vakon megbízó, elhivatott emberek. Szükség van új, fiatal, ambíciózus emberekre, akik nem rettenek meg attól, hogy talán sosem lesznek profik. Minden klubmodellnek és típusnak van helye, mert ők alkotják az egész rendszer vázát.
Ez egy élő, lélegző közeg, amely kicsiben ugyanazt az élményt nyújtja, mint a Bajnokok Ligája. Az egyetlen különbség, hogy itt nem Cristiano Ronaldo és Lionel Messi játszik, hanem a kisboltos, a vállalkozó és a diák. Te, én, mi, a hétköznapi emberek. Ettől lesz igazán élettel teli. Ebben a világban így is minden megvan, amire egy néző vágyhat. Cselek, gólok, vicces bakik, hatalmas lövések, drámai utolsó perces gólok, mindez teljesen ingyen. Minden púdertől mentes, nyers, őszinte, de legfőképpen szenvedélyes. Akkor is, ha tűz a nap, ha szélorkán van, vagy hóesés jön. Vasárnap mindenki fogja a focicsukát és megy a meccsre. Éppen ettől annyira szerethető, szórakoztató és ezért imádom annyira, hogy én sem maradhattam távol tőle.
Miközben itthon győzködni kell barátainkat, hogy megéri ilyen mérkőzésekre kilátogatni, Angliában más a helyzet. Az ottani kultúra része, hogy ha hétvége van, akkor focimeccsre megyünk. Mindegy milyenre, legyen futball, igyunk pár korsó sört, szurkoljunk a helyi csapatnak. Magyarként látni, ahogy ez a két egyformán amatőr, mégis merőben más világ találkozik, egészen lebilincselő. Ebben a sokszínűségben és egymás iránti nyitottságban rejlik az Egri-Erbstein Torna lényege.
Brazil dobosok, kőkemény angolok
Az már az első torna után – amelyet a Corinthian Casuals FC húzott be a Testvériség elleni döntőt 1-0-ra megnyerve – világos volt, hogy lesz valamikor kísérlet a címvédésre. A koronavírusjárvány miatt az eredeti tervekkel ellentétben kettő helyett három évet kellett rá várni, hogy újra összejöjjön a rendezvény. Nem maradhatott ki a buliból sem a Casuals, sem a névadó fedezet egykori csapata, a BAK. Kettejükhöz a világ legelső futballklubja, a Sheffield FC csatlakozott, így elmondható, rendkívüli történelmű együttesek alkották a mezőnyt.
Eredetileg negyedikként az amerikai Fall River Marksmen FC kapott meghívást, ám az utazásuk szervezési nehézségekbe ütközött, ezért végül mást kellett keresni. A sokszínűség jegyében a Londonban élő, szomáliai játékosokból álló Hilltop FC-re esett a szervezők választása, velük egészült ki a program.
We still have copies of the official tournament programme for sale at £3 plus p&p. So if you missed out on the event or forgot to pick one up, contact us now to get your copy. pic.twitter.com/pBWlTlImnN
— Egri Erbstein Tournament (@EgriErbstein) July 27, 2022
A főváros délnyugati részén található Tolworth vasútállomást elhagyva két irányból is meg lehet közelíteni a pályát, egyik irányból egy széles autópálya oldalán végigbandukolva, másik irányból a King George Field nevű parkon keresztül. Utóbbi mellett döntöttem és így azonnal összefutottam egy szurkolóval, akitől útbaigazítást kértem.
– Itt laksz Londonban?
– Nem, Magyarországról jöttem.
– Ja, akkor biztos játszani fogsz!
– Csak nézni jöttem.
– Ilyen messziről?! – hüledezett újdonsült sportbarátom, aki azonnal kezet szorított velem a hír hallatán. A jelenet számtalanszor megismétlődött a hétvége folyamán, olyannyira, hogy Dominic Bliss akárkinek mutatott be, hozzátette, hogy „Magyarországról jött ide, csak hogy megnézze a tornát”. Az angolok pedig ezt az erőfeszítést rettentően tisztelték. Aki a focit ennyire szereti, rossz ember nem lehet.
A parkot átszelve aztán elénk tárult a kép, amelyet az FA Kupa szerelmesei bizonyára jól ismernek: egy kerítéssel körbevett focipálya, mellette néhány bádogtetős, lemezekből összeeszkábált lelátó néhány székkel. A pálya körül számtalan zászló és molinó tudatta az érkezőkkel, hogy itt mindenki a Corinthian-Casualsnek szurkol, az egyik oldalon pedig hatalmas angol, magyar, valamint szomáliai zászlók tisztelegtek a résztvevők előtt. Az ünnepi hangulatot feldobták saját, hatalmas zászlóikkal a velünk majdnem egyszerre megérkező helyi brazilok, a Fiel Londres tagjai.
All set for the @EgriErbstein Final, come on @CorinthianCas!🏆 #VaiCorinthians🇧🇷 pic.twitter.com/cg9KoZvyTG
— Chris Thorpe (@ChrisThorpe_) July 24, 2022
A dél-amerikaiak annak a Corinthiansnak szurkolói, amely az angol Corinthian FC látogatásának hatására jött létre, így aztán nem lehetett kérdés, hogy kijárnak a meccsekre Londonba költözésüket követően. Óriási hangulatot teremtettek mindkét nap énekkel, tánccal, dobolással és legfőképpen az állandó jókedvükkel. Elsőként, július 23-án a kilencedik osztályú Hilltop találkozott a házigazda Corinthians-Casuals csapatával és némi tapogatózás után valamelyest kirajzolódott, hogy a torna címvédője két ligával magasabban jegyzett. A szomáliaiak nagyszerűen helytálltak, többen meg is lepődtek, mennyire partiban vannak a kevésbé fizikális, passzolgatós játékukkal, ám végül 2-0-ra kikaptak.
Időközben befutott Gaby is, aki magyar felmenőinek hála érdeklődik a labdarúgásunk iránt. Miközben igyekeztünk megváltani a világot, megállított bennünket egy idős bácsi, a brazil Corinthians mezében érkező néző beszélgetőtársam Budapest Honvéd-feliratú trikójára mutatva közölte:
Én találkoztam Puskás Ferenccel!
Jellegzetes akcentussal, de teljesen érthető angollal kezdte el sorolni legendánk magyar válogatottban és Real Madridban szerzett érdemeit. Nem puskázott, fejből mondott mindent. Elbeszélése szerint sokáig Madridban dolgozott, egy ideig a klubnál is, ezért számtalanszor vihette Puskás bőröndjét. Eközben kialakult egy kör, amely sült krumplival – merthogy Angliában a hamburgerek mellett ez még a módi, nem a szotyi és a perec – és sörökkel felvértezve elmélkedett a futball nagy problémáiról.
Én egy holland, Niels nevű sráccal kezdtem beszélgetni, akinek történetesen szintén akadt magyar vonatkozású sztorija, ugyanis a Go Ahead Eaglesnek szurkol. Elmesélte, hogy 2015-ben rettentően izgatottak voltak társaival, amiért 1985 után újra nemzetközi mérkőzésre készülhetett a csapatuk. Csakhogy a Ferencvárost kapták a selejtezők első körében, amely egy 2014-es, Rijeka elleni Európa Liga-selejtező miatt zárt kapus büntetést kapott, ezért nem fogadhatta a hollandokat. Ráadásul a hollandiai meccsre az FTC-szurkolók kimehettek, ahol aztán 13 embert le is tartóztattak a rendőrök. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Fradi jutott tovább a párharcból, talán érthető, hogy Deventer városában nem szívesen emlékeznek a zöld-fehérekre.
Egy másik magyar csapatot azonban szívesen támogatott még Niels is, a BAK-ot. Erre a mérkőzésre szinte minden hazai drukker felvett egy fekete-kék csíkkal ellátott mezt és nem maradhatott el a harci kiáltás sem: bí, éj, kéj! Hiába a nagy támogatás, a nyolcadosztályú Sheffield letarolta a magyarokat. A világ első focicsapata ugyan amatőr ligában játszik, mégis vérprofinak bizonyult. Egyforma klubcímerrel ellátott pólóban érkezett a kerete, játékosaik együtt mozogtak szinte végig. Edzőjük pedig egy órával a kezdő sípszó előtt még javában pakolta a bójákat játékosainak, akiknek kimondottan intenzív gyakorlatokat vezényelt a másik térfélen passzolgató magyarok mellett. A meccs elején hiába próbáltak letámadással operálni a BAK játékosai, ezt simán kijátszották a sheffieldiek, akik rendkívül szervezettek, hihetetlenül agresszívak és agilisak voltak. Direkt támadójátékuk felőrölte a magyarokat, az első félidőt 5-0-ra nyerték.
A labdát betonkeményre fújták föl, a pálya is hihetetlenül kemény volt. Készültünk erre természetesen, de egészen más, hogy az ember tudja ezeket a dolgokat, vagy meg is tapasztalja
– mesélte utólag Havasi Zsolt, a Budapesti Atlétikai Klub középpályása.
Az angol stílus teljesen eltért a magyartól, a BAK alig tudta megtartani a labdát, mindig érkezett egy ellenfél a labdásra. Mindenhol ott voltak, odaértek. A mérkőzés után több játékos is megemlítette, hogy mindegyik futballista magas, erős és hihetetlenül erőszakos volt. Ami nekem rögtön szemet szúrt, hogy nem véletlenül szeretnek felívelni labdákat Angliában: a kék-feketék mellett könnyedén tudtak fejelni a Sheffield FC tagjai, olyan lendülettel támadták a levegőben a labdát, akkorákat ugorva, ahogyan Magyarországon talán az élvonalban sem.
Ehhez társult természetesen az angolos játékvezetői felfogás is. Az első gólnál – amelyet Adam Watson szögletből fejelt – hiába reklamáltak a magyarok, hogy támadták a kapusukat, a bíró hallani sem akart róla. „Nem is értette, hogy mit akarunk” – ecsetelte Zsolt, amikor a tapasztalatairól mesélt. A második félidőben aztán a kezdeti megilletődöttségből összeszedte magát a BAK, szép kényszerítőit lelkesen megtapsolták a nézők, de egy távoli lövésen kívül nem tudott helyzetet teremteni. A 7-0-s végeredmény összességében megmutatta a szintkülönbséget.
Másnapra maradtak a helyosztók, amelyekre mindenki jobban ki volt hegyezve, mint a szombati elődöntőkre. Egyrészt szorosabbnak ígérkeztek a találkozók, másrészt
Elsőként a BAK csapott össze szomáliai ellenfelével, amely már az első nap tanulságaival felvértezve jobban állt a lábán. Ugyan összességében inkább a Hilltop dominált, egy szép összjáték végén mégis a magyarok szereztek vezetést. Ezután még jobban támadtak a torna újoncai, de honfitársaink elismerésre méltó lelkesedéssel védekeztek, kétszer is egyik védőjük önfeláldozó, gólvonali mentése őrizte meg a kapujukat. A BAK végül így sem kerülhette el sorsát, egy szabadrúgás után a sorfalat kikerülő labda a jobb alsóban kötött ki.
A kiírás alapján hosszabbítás nélkül, tizenegyesekkel kellett eldönteni a harmadik hely sorsát. Ebben a Hilltop bizonyult jobbnak, 4-3-ra a londoni szomáliai csapat nyerte a nap első találkozóját. A két, lapos passzokkal építkező együttes után a fő attrakcióval zárult a torna, jött a Corinthian-Casuals meccse a Sheffield FC-vel.
Ugyan helyzetek alig-alig jutottak az első 45 percre, egészen szenzációs élményt nyújtott a félidő. Mindkét fél teljes erőbedobással vetette magát csatába, angolos stílusú, rendkívül sok ütközéssel járó, feszült hangulatú összecsapás kerekedett a döntőből. A brazil szurkolók töretlen éneklése mellett sem rezeltek be a címvédő kihívói, a hazaiak pedig mindennél jobban szerették volna újra megnyerni a trófeát. Helyenként olyan becsúszásokat láttunk, amik után Magyarországon azonnal tömegverekedés tört volna ki. Ezt a találkozót viszont Angliában játszottak, ahol a bíró csak továbbot intett.
Ha már a játékvezető szóba került, szintén izgalmas tapasztalat volt látni, mekkora tisztelet veszi körül őket. Nem a bíró szaladgált a focisták után lapokat osztani, hanem elvárta, hogy a büntetendő játékosok menjenek oda hozzá. Kevés valódi reklamálást láttunk, egy-egy szórványos „oh come on, man!” mellett. Errefelé a bíró az úr, senki nem mászik az arcába, nem próbálja megfélemlítéssel elérni, hogy az oldalára álljon. Egyedül a lökdösődések alkalmával kezdték hevesen győzködni a sporit.
Térfélcsere után alacsonyabb fordulatszámon pörgött tovább a finálé, és mivel a pályán kevés helyzet alakult ki, a lelátó népével is sikerült szót váltanunk. A döntőben a magyaros „szektorunkban” mellettünk ülő angol férfi például a QPR rajongójának bizonyult, akinek a beszólásain dőltünk a nevetéstől. Amikor szóba hoztuk, hogy Buzsáky Ákos annak idején kedvenc klubjában játszott, nagy bólogatásba kezdett.
Abban az időszakban az egyik, ha nem a legjobb játékosunk volt! Pontosan emlékszem rá.
A finálé lassan a végéhez közeledett, amikor a bíró váratlanul kiszórta piros lappal a címvédő egyik játékosát. Az értetlenkedés végigsöpört a lelátón, mivel korábban egy Sheffield-játékos többször is kiérdemelhette volna a második sárga lapját a nézők és az ellenfelük szerint, mégis egy hazai focistát állítottak ki. Az utolsó percekben aztán, amikor már tényleg mindenki arra számított, hogy itt is büntetők döntenek majd, Connor Cutts bebólintotta a mindent eldöntő gólt. Az Egri-Erbstein Tornát 2022-ben a Sheffield FC nyerte meg.
Az ünnepélyes díjátadót sem aprózták el a szervezők. Előbb az angol kommentátorlegenda – egyben korábbi Corinthian-Casuals játékos –, Martin Tyler osztotta ki az érmeket, végezetül pedig a kupát Egri-Erbstein Ernő unokája, Stefano de Bosio adta át a győztesnek.
Az @EgriErbstein-torna bajnoka: @sheffieldfc pic.twitter.com/tff3Lq9uAE
— Sam🇺🇦 (@AgrathoSam17) July 24, 2022
Az eredeti tervek szerint kétévente kerülne sor a tornára, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy lesz-e harmadik és ha igen, akkor ismét Budapesten, Londonban, vagy esetleg Sheffieldben, a jelenlegi címvédő ugyanis ajánlkozott a feladatra. A visszajelzéseket látva azonban valószínűnek tűnik, hogy lesz folytatás, így az is, hogy én is ott leszek majd újra, a labdarúgás és az amatőr foci ekkora színes kavalkádját vétek lenne kihagyni.
