Odd ANDERSEN / AFP
Nemzetközi foci sport

Ez az idény sem lesz sétagalopp, újabb nagy pofont kapott a Hertha

Már az előző szezonban is komoly gondokkal küzdött a Hertha BSC labdarúgócsapata, és úgy tűnik, 2022-23-ra sem szűntek meg a problémák.

Kapcsolódó
A Liverpool ellen közel állt a gigabravúrhoz az újonc
Kétszer is vezetett a Fulham, mégsem tudott nyerni.

A berliniek májusban osztályozón harcolták ki a bennmaradást (az 1-0-ra elveszített első mérkőzés után Hamburgban 2-0-ra nyertek), de a siker ellenére Felix Magath edző, Werner Gegenbauer klubelnök és Michael Preetz sportigazgató is távozott.

Az új stáb pedig egyelőre nem találja a ritmust, a csapat ugyanis egy hete 4-4-et játszott az az Eintracht Braunschweigel a Német Kupa első fordulójában, és tizenegyespárbajban kiesett.

A szombati bajnoki rajt még csúnyábbra sikeredett, a városi rivális Union Berlin ugyanis nagyon simán, 3-1-re eltángálta. A hazaiaknál a magyar válogatott Schäfer András a 70. perctől csereként kapott lehetőséget.

Az Union ezzel klubrekordot állított fel, ugyanis egymást követő nyolcadik bajnokiján nem talált legyőzőre, ráadásul sorozatban negyedik városi derbijét nyert meg.

Sallai Roland kezdőként 76 percet játszott az előző idényben kupadöntős Freiburgban, amely gól nélküli első félidőt követően 4-0-ra nyert az Augsburg vendégeként, a magyar válogatott támadó egy VAR által elvett gólig jutott.

A Borussia Dortmund hazai pályán 1-0-ra nyert a Bayer Leverkusen ellen, az egyetlen gólt Marco Reus pöckölte a hálóba. Érdekesség, hogy a legutóbbi idényben is a 33 éves támadó szerezte a Dortmund első gólját.

Bundesliga, 1. forduló

Union Berlin – Hertha 3-1 (1-0)
gól: Siebatcheu (31.), Becker (50.), Knoche (54.), illetve Lukebakio (85.)

 

Augsburg – Freiburg 0-4 (0-0)
gól: Gregoritsch (46.), Grifo (48.), Ginter (61.), Doan (78.)

 

Mönchengladbach – Hoffenheim 3-1 (1-1)
gól: Benszebaini (42.), Thuram (71.), Elvedi (78.), illetve Skov (25.)

 

Bochum – Mainz 1-2 (1-1)
gól: Stöger (39.), illetve Onisiwo (26., 77.)

 

Wolfsburg – Werder Bremen 2-2 (1-2)
gól: Nmecha (11.), Guilavogui (84.), illetve Füllkrug (21.), Bittencourt (23.)

 

Borussia Dortmund – Leverkusen 1-0 (1-0)
gól: Reus (9.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.