Nemzetközi foci

Képtelen leküzdeni a Német Kupa átkát a Hertha

2020 után idén is már az első fordulóban kiesett a Német Kupából a Hertha labdarúgócsapata – mindkétszer az Eintracht Braunschweig jelentette a végállomást. Úgy tűnik, a berliniek meg vannak átkozva.

Két éve a Braunschweig végig vezetve győzött 5-4-re úgy, hogy 2-0 után a Hertha még egyenlített, de aztán csak futott az eredmény után.

Kapcsolódó
Félpályás góllal sokkolták a Freiburgot, aztán jött Sallai
A magyar támadó csak kedden állt edzésbe sérülése után, de most nagyon fontos gólt szerzett.

Ezúttal a berliniek jobban kezdtek, az első félidőben kétszer is betaláltak Davie Selke és Myziane Maolida révén, és a 63. percig 2-0-ra vezettek. ott pillanatok alatt kiegyenlített a Braunschweig, amely a kétszer 15 perces hosszabbítás első percében a vezetést is átvette. A Hertha azonban a 106. percre fordított, a 4-3-as előny sem volt azonban elég: a 118. percben Brian Henning 4-4-re mentette a meccset.

A tizenegyespárbajból aztán a Braunschweig jött ki jobban (6–5), a továbbjutást érő találatot ugyancsak Henning vágta a kapuba.

Rendkívül bosszantó, hogy az első 90 percben ilyen domináns játékot mutattunk, mégis vesztesen hagytuk el a pályát

– nyilatkozta az új edző, Sandro Schwarz.

A Focibolond közösségi oldala arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hertha az a csapat, amely a legtöbbször indult a sorozatban úgy, hogy egyszer sem tudta megnyerni.

Ráadásul régebb óta járt a fináléban, mint a saját tartalékcsapata: a nagyok 1977-ben és 1979-ben, a kicsit 1993-ban buktak döntőt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik