Flaviu Buboi / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci bajnokok ligája

Kolozsvári edző a BL-kiesés után: Meg vagyok átkozva!

A román CFR Cluj tizenegyespárbajban esett ki a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Kapcsolódó

A párharc múlt heti, első mérkőzésén a kolozsváriak gól nélküli döntetlent játszottak az örmény Pjunik Jereván otthonában. A szerdai visszavágón már a hatodik percben vezetéshez jutottak Bismark Adjei-Boateng révén (1-0), de Zoran Gajic a 89. percben egyenlített (1-1).

A hosszabbítás negyedik percében megint a románok kerültek előnybe Claudiu Petrila találatával (2-1), majd a 109. percben a hazaiak kapusa, Cristian Balgradean kivédte Hovhannesz Harutjunjan büntetőjét.

Az örmények azonban nem adták fel, és a 119. percben újra Gajic egyenlített (2-2).

A tizenegyespárbajban már a vendégek bizonyultak jobbnak, négyből négy lövésükből is gól lett, a hazaiaknál azonban a második körben Petrila a lécet találta el, míg ötödikként Mário Camora lehetőségét a jereváni kapus hárította.

Kapcsolódó
Húsz perc alatt lerendezte ellenfelét a gálázva továbbjutó Fradi
Villámgyorsan került nagy hátrányba a kazah bajnok az FTC vendégeként, végül ötig meg sem állt a Ferencváros.

„Nagyon nehéz megérteni, mi történt. A fiúk küzdöttek, próbálkoztak, ezen a kiegyenlített mérkőzésen mintha több lehetőségünk is adódott volna. Nagyon ideges és szomorú vagyok, nehéz szavakat találnom. Ez a kiesés a legnagyobb csalódásom a CFR-nél” – nyilatkozta Dan Petrescu, a kolozsváriak edzője.

Pályafutásom során még sohasem nyertem tizenegyesekkel, meg vagyok átkozva!

De már reggel éreztük, hogy baj lehet, amikor kiderült, a kezdőcsapatba gondolt két játékosom is sérült. Kiderült, hogy a futball kiszámíthatatlan. Számomra ez a legfájdalmasabb kiesés az európai kupákból, ekkora csalódás még nem ért.”

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, visszavágók

CFR Cluj (román)-Pjunik Jereván (örmény) 2-2 (1-0, 1-1, 2-1), tizenegyesekkel: 3-4
Továbbjutott:
a Pjunik Jereván, 2-2-es összesítéssel, tizenegyesekkel

 

FK Sahcjor Szalihorszk (fehérorosz)-NK Maribor (szlovén) 0-2 (0-1)
Tj.: a Maribor, 2-0-s összesítéssel

 

Dinamo Batumi (grúz)-Slovan Bratislava (szlovák) 1-2 (0-0, 0-0, 1-0), hosszabbítás után
Tj.: a Slovan, 2-1-es összesítéssel

 

Linfield FC (északír)-The New Saints (walesi) 2-0 (0-0, 1-0, 2-0), hosszabbítás után
Tj.: a Linfield, 2-1-es összesítéssel

 

Ferencvárosi TC-FK Tobol Kosztanaj (kazah) 5-1 (3-1)
Tj.: a Ferencváros, 5-1-es összesítéssel

 

KÍ Klaksvík (feröeri)-Bodö/Glimt (norvég) 3-1 (2-0)
Tj.: a Bodö/Glimt, 4-3-as összesítéssel

 

A 2. forduló párosítása:
NK Maribor-Sheriff Tiraspol
Ferencváros-Slovan Bratislava
Dinamo Zagreb (horvát)-KF Skupi
Qarabag FK-FC Zürich (svájci)
Helsingin JK-Viktoria Plzen (cseh)
Linfield FC-Bodö/Glimt
Zalgiris Vilnius-Malmö FF
PFC Ludogorec-Shamrock Rovers
Makkabi Haifa (izraeli)-Olimpiakosz (görög)
Pjunik Jereván-F91 Dudelange
FC Midtjylland (dán)-AEK Larnaca (ciprusi)
Dinamo Kijev (ukrán)-Fenerbahce (török)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.