Élő Nemzetközi foci

Felejthető meccsel kezdte meg a nemzetközi szereplését a Fradi

fradi.hu
fradi.hu

A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott az FC Tobol vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzésén.

Jól kezdett a Fradi, azonnal szögletet harcolt ki, amiből aztán Franck Boli egy perc alatt vezetést szerezhetett volna, de a gólvonalon álló kazah védő blokkolni tudott. Nagy mezőnyfölényben játszott a Ferencváros, 64 százalékban birtokolta a labdát az első félidőben, de nehezen dolgozott ki helyzetet. Boli a 20. percben lőtt 15 méterről, ezt kivédte Mokin, de Zachariassennek illett volna a kipattanót nem a kapusba, hanem a hálóba rúgni. Túloldon főleg a gyors és jól cselező Brigido okozott gondot, de vagy nem találta el a kaput, vagy blokkolták a lövését, a legnagyobb Tobol-helyzetnél pedig Vécsei Bálint blokkolta a kapu felé tartó pattogó lövést.

Térfélcsere után rögtön nagyot védett Dibusz Dénes egy léc alá tartó lövésnél, majd a Fradi megpróbálta gyorsítani a játékot. Botka Endre távoli lövése után Zachariassen bevetődve próbált gólt lőni, de egyikük sem járt sikerrel. Ezután leült a meccs, sok ápolás, pontrúgás, csere szakította meg a játékot, egyedül az utolsó tíz perc pörgött föl, mert mindkét csapat egy kicsit kinyílt. Ennek ellenére egyik fél sem tudott előnybe kerülni, rendre blokkolni tudták a védők az utolsó passzokat, lövéseket. Sokat elmond a meccsről, hogy egy kontra végén Tokmac Nguen az égbe lőtte a labdát, majd nagyot üvöltve adta ki magából a frusztráltságát.

Gól végül nem esett még a hektikus hajrában sem, vagyis a budapesti visszavágón kell eldönteni a továbbjutást. A második mérkőzésre július 13-án, szerdán kerül sor 20:00-tól.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés

FC Tobol – Ferencváros 0-0
Központi Stadion, Kosztanaj.
jv.: Dario Bel (horvát)

FC Tobol: Mokin – Kairov, Malij, Tomasevics, Amanovics – Tagibergen, Jovancsics, Zsarjinbetov (Muzsikov – 68.) – Tosics, Zsaksziljikov (Vukadinovics – 76.), Brigido (Szergejev – 64.).

Ferencváros: Dibusz – Botka (Wingo – 77.), S. Mmaee, Kovacevic, Civic – Laidouni, Zachariassen (Marquinhos – 62.), Vécsei (Esiti – 50.) – Tokmac, Boli (Bassey – 62.), A. Traoré.

sárga lap: Jovancsics (31.), Kairov (38.) ill. Vécsei (33.), Boli (38.), Laidouni (71.)

Gyengécske meccsel indult a Ferencváros szezonja

Jól kezdett a Fradi, azonnal szögletet harcolt ki, amiből aztán Boli egy perc alatt vezetést szerezhetett volna, de a gólvonalon álló kazah védő blokkolni tudott. Nagy mezőnyfölényben játszott a Ferencváros, 64 százalékban birtokolta a labdát az első félidőben, de nehezen dolgozott ki helyzetet. Térfélcsere után rögtön nagyot védett Dibusz Dénes egy léc alá tartó lövésnél, majd a Fradi megpróbálta gyorsítani a játékot. A végére kicsit kinyíltak a csapatok, de a két védelem stabilan állt a lábán, így egy elég gyengécske meccsen 0-0-val kezdett a Ferencváros a BL-ben.

Nagyon hektikus a vége

Mindkét oldalon jöttek apró helyzetek, amik többet ígértek annál, mintsem egy blokkban elakadó labda legyen belőlük. Mégis így történt, egyik fél sem tudott élni a lehetőséggel.

Lesz vajon gól?

Le is lassult a játék, el is fáradta már sokan a pályán tartózkodók közül. Sok a rossz döntés is, nagyon 0-0-szagú, ami a pályán zajlik, de azért a hajrá hátra van.

Szergejev nem hiába fogja a fejét!

Nem jutott el a labda az éppen beálló Wingóhoz, a gyors kontra végén Szergejev a tizenhatoson belülről lőtt, nagyjából egy-két méterrel kapu mellé. Ebből azért illett volna kaput találnia, úgyhogy ezt a hibát megúszta a Ferencváros.

Botka volt jókor, jó helyen

Kitámadott a Fradi, de majdnem rajta is vesztett, Zsaksziljikov látványos indítására a magyar válogatott védő futott versenyt Szergejevvel, amit megnyert, de aztán ápolást is kért. Végül inkább le is hozta Csercseszov.

Dibusz védett nagyot!

Kairov legurítását Tagibergenlőtte rá a tizenhatoson kívülről, a léc alá tartó lövést Dibusz Dénes szögletre tolta. Szöglet után is a kazah csapatkapitány került helyzetbe, de 15 méterről jóval kapu fölé tüzelt.

Megpróbálja felpörgetni a játékot a Fradi

Legalábbis úgy tűnik, hogy tempót váltanak a vendégek. Ez egyelőre egy picit pontatlan, de ígéretes távoli Botka-lövést eredményezett, de határozottan jót tett a meccsnek, sokkal érdekesebb lett a játék.

Ebben most volt fantázia!

Tokmac beívelését röviden fejelte ki Tomasevics, Boli pedig önzetlenül pöckölte Traoré elé a labdát. A védők belepiszkáltak, így Mokin kivetődve ráfeküdhetett a labdára, Zachariassen becsúszva már csak a kapust találta el. Maradt a 0-0.

Félidőben 0-0

Nagy mezőnyfölényben játszik a Ferencváros, 64 százalékban birtokolja a labdát, de nehezen talál helyzetet. A mérkőzés elején blokkoltak egy közeli próbálkozást a kazahok, majd Boli lövését védte Mokin, Zachariassen pedig a kapusba lőtte a kipattanót. Érdekes, de eggyel többször próbálkozott gólszerzéssel a Tobol (7), de az összes lövés elakadt az FTC blokkoló játékosában, vagy pontatlan volt.

Boli is a földön maradt

Szerencsére nincs baj. Laidouni beívelését öklözte ki Mokin, de közben borított mindenkit, így Tomasevicset és Bolit is.

Az látszik, hogy a Tobol felkészült a magyar csapatból

Traorét még azelőtt faultolták, hogy gondot okozhatott volna, de egyébként is sokszor azt lehet érezni, a kazahok tökéletesen tudják, mi következik majd, nagyon hatékonyan zárják le a területeket. Laidouni sem tudta becselezni magát anélkül, hogy leszereljék. Hiányzik a Fradiból a váratlanság, főleg Zachariassen harcos labdaszerzései után tudott lőni a vendégcsapat.

Óriási kakaskodás vette kezdetét

Bolinak és Kairov találta meg egymást egy bedobásnál, ment a kézimunka mindkét oldalról. Ezután egymásnak kezdtek magyarázni, a kazah aztán belemászott a Fradi játékosának arcába, aki erre elterült. Jött az összes játékos lökdösődni, végül a jelenet két kirobbantója sárgát kapott és ment tovább a meccs.

Lassan csak beindul a meccs

Egy veszélyes Fradi-szabadrúgás, valamint védők mögé élesen középre tartó Tokmac-labda miatt dolgozott a Tobol védelme, a túloldalon pedig Brigido cselezgetett egy kontra végén, majd a kapuval szemben, 18-19 méterről kevéssel kapu fölé lőtt.

Zachariassen elképesztő helyzetet puskázott el

Laidouni ívelt szenzációsan a védelem mögé, a tizenhatoson belülre hulló labda tökéletes volt Tokmacnak. A norvég táamdó lekészítette lövésre, de Boli próbálkozását kivédte Mokin. A kipattanóra remekül érkezett Zachariassen, de ahelyett, hogy az üres kapuba lőtt volna, telibe találta a fekvő kapust. Ezt meg kellett volna oldania, de maradt a 0-0.

Vécsei Bálint hatalmasat mentett

Túlságosan is felléptek a Fradi védői és a hazai támadók nyomására Civic elhibázott egy passzt, amiből indulhatott a kontra. Brigido kapott egy labdát, amit visszaemelt a tizenegyespont környékére, Zoran Tosics pattogó lövését pedig Vécsei becsúszva blokkolta. Ez most nagy Tobol-helyzet volt.

Eddig nem éppen csúcsfutballt látunk

Sok az elhibázott átadás, elkapkodott döntés, sőt még az elcsúszó játékos is mindkét oldalon. Kétszer indult meg lendületesen a Tobol a meccsen, de szépen visszazártak a vendégek, így teljesen eseménytelenül telt a mérkőzés.

A korai izgalmak után lecsendesedett a meccs

A Ferencváros türelmesen járatja a labdát, de nyilván öt perc alatt kevés esély van zsákszámra helyzetet kialakítani. Az látszik, hogy a Tobolnak kész játékterve van a mérkőzésen, igyekeznek a hazai játékosok nem vaktában kibombázni a labdákat, hanem a szésőiket indítani. Egyelőre nem sikerült lekontrázni a Fradit.

Olvasói sztorik