Nemzetközi foci

Ingyen elengedi besült igazolását a Real Madrid

OSCAR DEL POZO / AFP
OSCAR DEL POZO / AFP

Bár hivatalos bejelentés még nem történt, több olasz lap is arról írt, hogy új fejezet kezdődik Luka Jovic karrierjében és a Fiorentina játékosa lesz.

Az olasz Sky Sports értesülései szerint ugyan 2025-ig szól a szerződése a Real Madridnál, a spanyol klub ingyen elengedi őt.

A 24 éves csatár két évre ír alá Firenzében, éves szinten 2,5 millió eurót keres majd. Ha a felek elégedett lesznek 2024-ben is a közös munkával, akkor további két évvel meghosszabbítható a megállapodás, a fizetése pedig megduplázódna. Ha a Fiorentina a következő két évben eladná őt, úgy a befolyt összeg fele a Real Madridot illeti majd meg.

Kapcsolódó
Megmentőnek igazolták, de csak egyszezonos csodának tűnik a Real csatára
A madridi klub anno 63 millió eurót fizetett ki Luka Jovicért, aki hosszú évekre megoldást jelenthetett volna csatárposztra. Ehhez képest Zinédine Zidane és Carlo Ancelotti is csak elvétve játszatta eddig, és nem úgy tűnik, hogy jobbra fordulna a helyzete.

A szerb játékost 2019-ben, 63 millió euróért igazolta le a Real Madrid az Eintracht Frankfurttól, de nem sikerült bizonyítania a spanyol klubnál, 51 mérkőzésen mindössze három gólt szerzett, így kölcsönben megjárta már korábbi klubját is. Közben balhéktól sem volt mentes a spanyolországi időszaka, kétszer is megszegte a karanténszabályokat, egy alkalommal pedig törött lábbal tért vissza a klubhoz.

Ha valakire, rá tényleg ráfér, hogy új fejezetet nyisson a karrierjében. A Sky szerint szombaton véglegesítik a megállapodást a klubok egymás közt.

Olvasói sztorik