Nemzetközi foci

Szex-, alkohol és bulitilalom Katarban – mi lesz a szurkolói kultúrával?

Ki az futballkedvelő szurkoló, aki ne álmodna arról, hogy egyszer eljut kedvenc válogatottjával a világbajnokságra, kitombolja magáét, bedob néhány sört, aztán ha úgy alakul, még egy kis futó kaland is összejön valakivel? Nos, ha idén erről álmodik, tegyen le róla: Katar nem lesz szívélyes.

A közel-keleti ország eddig is rengeteg kritikát kapott, kezdve a korrupciótól, amely hozzásegítette a rendezéshez, a vendégmunkások kizsákmányolásán át (másfél éve a Guardian azt írta, legalább 6500 indiai, pakisztáni, nepáli, bangladesi és srí lanka-i vendégmunkás halt meg a foci-vb építkezésein), az alkohol- és szextilalomig.

Kapcsolódó
Itt a vége: Ryan Giggs lemondott szövetségi kapitányi posztjáról
2020 novembere óta már nem ő vezette a walesi csapatot, miután családon belüli erőszak gyanúja miatt bírósági eljárás folyik ellene.

A Daily Star figyelmeztette a szurkolókat, hogy az egyéjszakás kaland, illetve a homoszexualitás illegális és hét év börtönt vonhat maga után a konzervatív országban. A brit rendőrök már most aggódnak, hogy szurkolóik súlyos büntetést kaphatnak, ha tartják magukat a mindennapos dolgaikhoz.

„A szex nem szerepelhet az étlapon, hacsak nem férjről és feleségről van szó. Ezen a tornán biztosan nem lesznek egyéjszakás kalandok, nem lesz buli, és mindenkinek visszafogott magatartást kell tanúsítania, hacsak nem akarja megkockáztatni a börtönt. Ezen a világbajnokságon lesz először szextilalom, amire a drukkereknek fel kell készülniük” – idézett a lap egy meg nem nevezett rendőrségi forrást.

Nagyon szigorú és ijesztő következményekkel jár, ha elkapnak, ezért az az érzésem, hogy ez egy nagyon rossz torna lehet a szurkolók számára.

Kapcsolódó
Katari vendégvárás: a sivatagban, sátorban aludhatnak a focidrukkerek
Várhatóan nem lesz elég hotelszoba, de a szervezők nem esnek kétségbe.

Ugyan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség azt hangoztatja, hogy mindenkit szívesen látnak a rendezők, egyre nagyobb aggodalomra adnak okot a hírek. Állítólag már a szállásfoglalásoknál is akadnak problémák, és különböző vezetéknévvel nem mindenhol tudnak azonos szobába szállást foglalni a külföldiek. Már ha van szállás, hiszen a hírek szerint a drukkereket sivatagi sátortáborokba is irányíthatják.

Olvasói sztorik