GABRIEL BOUYS / AFP
Nemzetközi foci sport

Katari vendégvárás: a sivatagban, sátorban aludhatnak a focidrukkerek

1,2 millió szurkolót várnak majd a történelem első téli labdarúgó-világbajnokságára Katarba, ám ahogy arra a Frankfurter Allgemaine Zeitung rávilágított, a jelenleg rendelkezésre álló hotelszobák nagy részét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a csapatoknak, a szakmai stáboknak, a játékvezetőknek és a hivatalos személyeknek tartja fent. Bár addig még több szálloda is elkészül a tervek szerint, a német lap cikke szerint a szállások drágák, a szobák sok esetben kicsik.

Van azonban egy rendhagyó lehetőség is: egy sátorban aludni a sivatagban.

A FAZ szerint ezer ilyen sátor felállítását tervezik, a szállásokért felelős Omar al-Jaber pedig azzal érvelt a német lapnak, hogy szeretnék megismertetni a világgal, milyen a beduin élet. A novemberben és decemberben rendezett torna idején az időjárás várhatóan harminc Celsius-fok lesz nap közben, esténként pedig ennél valamivel hűvösebb.

Kapcsolódó

A katari labdarúgó-világbajnokság november 21-én kezdődik és december 18-ig tart majd. Azért lesz télen, mert most, amikor az egyenes kieséses szakaszhoz közeledne normál esetben a vb, 40 fok felett van stabilan a hőmérő mutatója. Még télen is légkondicionált létesítményekben rendezik majd a mérkőzéseket.

Már akkor felháborodtak sokan, mikor Katar egyáltalán felmerült, mint pályázó, ám a rendezés elnyerése óta, majd a világbajnokság közeledtével egyre inkább felerősödnek a kritikus hangok az országban tapasztalható emberi jogi helyzet miatt. A Guardian cikke szerint már a stadionok építése közben több ezer munkás meghalt.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.