Nemzetközi foci

Öt éve még kőművesként dolgozott a foci mellett, most meg féken tartotta az angol csatárokat

Action Foto Sport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Action Foto Sport / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az Anglia elleni Nemzetek Ligája-rangadón mutatkozott be az olasz válogatottban Federico Gatti, akit az olasz sajtó egyöntetűen dicsért első meccse után.

A 23 éves Gatti öt éve még kőművesként dolgozott, most pedig már olasz válogatottnak és Juventus-játékosnak mondhatja magát. A torinói klub a télen 5,5 millió euróért megvette őt a másodosztályú Frosinonétól – de hagyta, hogy a tavaszt még a Serie B kilencedik helyen végző csapatnál töltse a védő.

A téli átigazolási idényben egyébként a Torino is bejelentkezett Gattiért, és a játékos családjának egy része nagyon örült volna, ha végül a Torót választotta volna, mivel szenvedélyesen rajonganak a klubért.

Végül így is hatalmas volt a boldogság, hiszen Gatti öt éve még az olasz ötödosztályú Eccellenza játékosa volt, és a megélhetése miatt kőművesként dolgozott.

Az angolok ellen Gatti a Premier League-ben 17 gólig jutó Harry Kane-t, valamint a Roma színeiben a Serie A-ban ugyanilyen góltermést produkáló Tammy Abrahamet is féken tartotta. Az Opta statisztikái szerint Gattié volt a legtöbb párharc (11), blokk (3), közbelépés (2), valamint felszabadítás (4) az olasz csapatban.

„Sejtettem, hogy játszani fogok, úgyhogy alig tudtam aludni az elmúlt napokban. Remélem, még sok ilyen napban lesz részem, mint a mostani!

Az idényt a Serie B-ben töltöttem, szóval kissé idegtépő volt, hogy olyanokkal találtam szemben magam, akik a BL-ben rendszeresen szerepelnek, de aztán sikerült ezt félretennem, és úgy játszottam, ahogy máskor is szoktam. Nem az arcokat néztem, csak hajtottam

– nyilatkozta Gatti.

Akinek a nyári szünet után majd jelentkeznie kell a Juventusnál, és mivel Giorgio Chiellini távozásával felszabadult egy hely a belső védőknél, Gatti kapott egy lehetőséget, hogy bejátssza magát a csapatba.

Olvasói sztorik