Mindenki emlékezik azokra a Milan-játékosokra, akik megnyerték a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját. Úgyhogy, ha azt akarjuk, hogy a szurkolók sokáig emlékezzenek ránk is, akkor van három meccsünk, hogy megcsináljuk amit elterveztünk
– így lelkesítette a társait Zlatan Ibrahimovic, a Milan rangidőse a Serie A hajrájában, a Hellas Verona elleni idegenbeli bajnoki előtt.
Ő már csak tudja, milyen nyomot hagy a szurkolókban egy bajnoki cím, hiszen az Ajaxszal, a Juventusszal (igaz, ezeket később a calciopoli-botrány miatt elvették), a Barcelonával és a Paris Saint-Germainnel is átélte, milyen a drukkerekkel együtt énekelni mámoros állapotban, hogy „We are the champions”. No meg a Milannal is volt már része hasonló élményben, mivel a piros-feketék 2011-es bajnoki menetelésének egyik főszereplője volt, 14 góljával két brazillal, Alexandre Patóval és Robinhóval holtversenyben a bajnokcsapat házi gólkirálya lett abban az idényben.
Akkor, 30 évesen Ibrahimovic ereje teljében volt, a bajnoki cím bebiztosításáig csupán hét meccset kellett kihagynia, de egyiket sem sérülés miatt: az első fordulóban a Lecce ellen még a díszpáholyból figyelte a többieket Adriano Galliani és Silvio Berlusconi társaságában, mert nem sokkal előtte írt alá a Milanhoz, a további hat találkozón pedig az eltiltásai miatt kellett felülnie a lelátóra.
Kétszer a sárga lapok miatt kényszerült pihenőre (négy után járt az eltiltás), további négy bajnokit pedig kiállítások következtében mulasztott a forrófejűségre mindig is hajlamos Ibra, aki a Bari védőjének a bordájára csapott oda egyet egy fejpárbaj után,
a Fiorentina otthonában pedig addig zaklatta verbálisan az asszisztenst, míg a bíró kiszórta. Amikor viszont a szájalás helyett a focira koncentrált, hihetetlenül hasznos volt a Milan számára, a 14 gólja mellett 12 gólpasszt is kiosztott, vagyis a 29 bajnokijának döntő többségén egy gólban mindig szerepet vállalt.
A mostani szezonban 40 évesen Ibrahimovic 23 bajnokin kapott szerepet, és az utolsó 11 fordulóban egyszer sem játszott 23 percnél, vagyis egy fél félidőnél többet, ennek ellenére a legtöbb elemzésben megemlítették, mennyire fontos figurája volt a története 19. bajnoki aranyát besöprő Milannak.
a második helyezett ebben a kategóriában a Roma 2000–2001-es garnitúrája, amelynek 27 év 208 nap volt az átlagéletkora (az elmúlt 20 évben a Milan másik két aranyérmes brigádjánál 29 év 74 nap, valamint 29 év 241 nap volt ugyanez a mutató).
A Sassuolo elleni utolsó bajnokin a kezdőcsapatban hat, 25 év alatti játékos kapott helyet, az átlagot pedig a francia középcsatár, Olivier Giroud húzta fel, aki 35 évesen két góljával eldöntötte a meccset.
„A Milannál mindenki nagyon kedvesen fogadott, tisztára, mint egy nagy család. Azért vagyok itt, hogy segítsem és támogassam a sok fiatalt, és a rutinomat felhasználva büszkén látom el ezt a feladatot” – mondta még szezon közben Giroud, aki nemcsak az ifjoncokat gardírozta, hanem fontosabbnál fontosabb gólokat szerezve lett Rafael Leaóval holtversenyben a Milan házi gólkirálya (11-11 gól).
A francia világbajnok mellett Ibrahimovic is hasonló feladatot látott el, olyan volt ő a társai számára, mint egy mentáltréner, akinek át kellett adnia a győztes mentalitást, és el kellett hitetnie a fiatalokkal, hogy elbírják azt a terhet, hogy heteken át győzelmi kényszerben lépnek pályára.
Aki hallotta már Ibrahimovicot nyilatkozni, az tudja, hogy önbizalom és magabiztosság terén nem nagyon lehet versenyezni vele, és akkor sem vett vissza, amikor az évek előrehaladtával egyre többször kellett a sérülések miatt pihenőt tartania. 2017 áprilisában a Manchester United Anderlecht elleni Európa Liga-negyeddöntőjének visszavágóján súlyos térdsérülést szenvedett, és amikor a felépülése után Amerikába ment, úgy tűnhetett, az MLS ideális terep lesz számára a levezetésre. Ibra azonban Amerikában is teljes gázzal nyomult, két év alatt 58 meccsen 53 gólt lőtt, és a Milannál sem lazsált, amikor 2020 januárjában visszatért.
„Nagyon nagy fogás volt a leigazolása, ez minden egyes edzésen kiderül. Hihetetlenül alázatosan dolgozik, edzőként nagyszerű dolog látni, hogy egy nagy bajnok folyamatosan példát mutat a többieknek” – nyilatkozta a Milan edzője, Stefano Pioli néhány héttel Ibrahimovic visszatérése után. Hasonló szavakkal dicsérte a svéd csatárt korábbi PSG-s edzője, Carlo Ancelotti is, aki azt mondta, Ibrahimovic a kérlelhetetlenül profi mentalitásával folyamatosan húzta magával a társakat.
Mielőtt belevágott a második milánói korszakába, Ibrahimovic a nemrég elhunyt sztárügynökkel, Mino Raiolával azon egyeztetett, melyik lehet az a klub, ahol meghatározó játékosként számolnak vele.
Közel álltam ahhoz, hogy a Napolihoz igazoljak, aztán Mino azt mondta, én vagyok az egyetlen, aki képes megmenteni a Milant.
Visszatérése után a második meccsen, Cagliariban volt először kezdő, és ő állította be a 2-0-s végeredményt, de – a Milanhoz hasonlóan – igazán csak a Covid miatti leállást követő újrakezdésnél indult be, amikor 10 meccsen 7 góllal és 4 assziszttal járult hozzá, hogy a csapat a hatodik helyet megszerezze, és ezáltal az EL-ben indulhasson.
Bár a bajnokik feléről a 2020–2021-es idényben is hiányzott sérülés, eltiltás vagy épp a koronavírus miatt, volt olyan időszaka, amikor egymást követő hat meccsén tíz gólt szerzett, és eldöntötte például az Inter vagy a Napoli elleni rangadót, úgyhogy az igazán nagy változás a most befejeződött évadban következett be. Kívülről csak annyi látszott, hogy Ibra nagyon ritkán bevethető, de pár nappal a bajnoki cím után mindent egyértelművé tett a közleményével.
„Az elmúlt hat hónapban úgy futballoztam, hogy a bal térdemben nem volt elülső keresztszalag. Az elmúlt hat hónapban csak tíz alkalommal tudtam a csapattal edzeni. Több mint húsz injekciót kaptam, hetente egyszer kitisztították a térdem, és minden nap nyeltem a fájdalomcsillapítókat. Az elmúlt fél évben a fájdalom miatt alig tudtam aludni.
Még sosem szenvedtem ennyit a pályán és azon kívül. Lehetségessé tettem valamit, ami lehetetlennek tűnt. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt, hogy a csapattársaimat és az edzőmet Olaszország bajnokává tegyem, mert ígéretet tettem nekik
– hangzott Ibrahimovic vallomása, amelyet azután tett közzé, hogy megműtötték a bal térdét.
Innen nézve pedig egészen jól fest a 23 bajnokin elért 8 gól, köztük olyanok, amelyekkel vezetést szerzett, pontot mentett vagy épp lezárta a meccset. Hangzatos, arcoskodó Facebook-posztok („Az oroszlánok nem hasonlítják magukat az emberekhez”) ide vagy oda, Ibrahimovic mindig is a pályán, a góljaival tudta leginkább kifejezni magát.
A topfutballban eltöltött több mint húsz éve után Ibrának idén rá kellett döbbennie, hogy hiába a taekwondós múlt, a nagyon szigorú és tudatos étrend, a teste már nem bírja úgy a kiképzést, mint régen. Éppen emiatt úgy érezhette, át kell pozicionálnia magát, és a góllövő szerepe helyett magára vállalni a motivátorét, akit hajt a vágy, hogy megmutassa, nagyot hibáztak, akik kinevették, amikor azt mondta, azért jött vissza, hogy ismét naggyá tegye a Milant.
„Nem azért vagyok itt, hogy a gólokat szórjam, hanem azért, hogy segítsek. Igyekszem finoman nyomást helyezni a többiekre, hogy ezzel még jobb teljesítményre sarkalljam őket” – mesélte, amikor több évnyi száműzetés után visszatért a svéd válogatotthoz, és ugyanezt a szerepet vállalta fel a klubjában is.
A Milannál Ibrahimovic érkezése és példamutatása is kellett ahhoz, hogy Rafael Leao, a szupertehetséges portugál támadó kihozza a benne rejlő potenciált. „Amióta megérkezett, folyton tanácsokkal látott el azzal kapcsolatban, hogyan fejlődhetek, és hogyan helyezkedjek a 16-oson belül. Ő egy nagyszerű játékos, én pedig szeretnék minél több dolgot megtanulni tőle” – mondta Leao Ibráról, akire amolyan nagy testvérként tekintett.
A svéd pedig igazán büszke lehetett ifjú pártfogoltjára, aki az utolsó néhány fordulóban turbófokozatba kapcsolt, nem volt védő, aki megállítsa, szórta a gólokat és gólpasszokat, és végül őt választottak az idény legjobbjának a a Serie A-ban. Zlatan nemcsak Leaót vette a szárnyai alá, hanem a többi fiatalt is, és azt nyilatkozta, úgy érzi magát, mintha 25, piros-feketébe öltözött gyerek apja lenne.
„Kellett a gépre egy pilóta, aztán megjöttem, és nyertünk. Mint Mel Gibson a Rettenhetetlenben a csata előtt, én is sokszor tüzeltem fel a csapatot motivációs beszédekkel. 2011-ben bajnokok játszottak a csapatban, amely aranyérmes lett, most pedig fiatalokkal nyertünk” – nyilatkozta Ibrahimovic a bajnoki cím után. Majd hozzátette, nem érzi, hogy már nem lenne olyan, mint régen, a Sassuolo ellen is elég volt neki egy helyzet a gólhoz – más kérdés, hogy les miatt végül ezt nem adták meg.
Egy Ibra-beszéd az öltözőből a scudetto után, amit azt mutatja, ha nem is az övé a csapatkapitányi karszalag, de ő a vezér:
Az olasz sportnapilap, a Gazzetta dello Sport év végi értékelésében 8-as osztályzatot adott Ibrahimovicnak (Mike Maignan, Theo Hernández, Sandro Tonali és Leao volt a legjobb 9,5-tel), megemlítve, hogy hasonlóan nagy érdemei voltak a Milan feltámadásában, mint Pioli edzőnek, és ő volt az újjászületés motorja.
Pioli azt mondta: tudta, hogy számíthat Ibrára, aki, ha kellett, buzdította a többieket vagy éppen nyugtatta a fiatalokat, akik közül sokan nem voltak még olyan helyzetben, hogy a bajnoki címért menjenek. Bár a térdsérülése miatt alig tudott a csapattal edzeni, mindig ott volt, ha valakinek szüksége volt rá, és Giroud-val, a csapatkapitány Alessio Romagnolival, valamint a helyettesével, Davide Calabriával az öltöző hangadóinak számítottak.
Hogy a Milan mekkorát fejlődött, azt Pioli szerint egyébként éppen azon lehet lemérni, hogy a sokat sérült Ibrahimovic mellett egy másik rutinos vezér, a dán védő, Simon Kjaer is csak 11 bajnokin állt a rendelkezésére, a többiek mégis felnőttek a feladathoz. A 21 éves Pierre Kalulu például Romagnolit kiszorítva nyújtott nagyon megbízható teljesítményt, a Chelsea-től megszerzett Fikayo Tomori szintén kulcsembere volt a védelemnek, a már említett Tonali és Leao pedig erre az idényre tartogatta a nagy dobását.
De hogy bajnokság megnyerése után a pályára szivarral és pezsgővel érkező, a milánói buszos ünneplés minden pillanatát láthatóan nagyon élő Ibrának lesz-e még nagy dobása?
„Nem tudom, hány évig játszhat még Zlatan, de amilyen lelkesedést látok rajta, és ahogy hajt az edzéseken, az azt sugallja, mintha örökre futballozni akarna. Lehet, hogy sokszor nem volt százszázalékos a meccsek előtt, de a szenvedélye és az elszántsága lenyűgöző. Azt csinálja, amit szeret. Zlatan segített, hogy jobb edző legyek, és az egész csapatra átragasztotta a győztes mentalitást és a hitet. Ő a legintelligensebb és a legszerethetőbb figura, akit ismerek a futball világában. Ha tehetném, azzal ajándékoznám meg, hogy a lehető legtovább meghosszabbítanám a karrierjét” – mondta Pioli.
Ibrahimovic szerződése idén nyáron lejár, és mivel legkorábban 2023 elején térhet vissza, most azon megy a találgatás, hogy a térdműtét miatt véget ér-e a pályafutása, vagy esetleg folytatja. Mi azt tippelnénk, hogy a Milan a klubért tett érdemei miatt hosszabbít vele egy évet, és akkor továbbra is megajándékozhatja a többieket néhány hidegrázós beszéddel vagy egy-egy atyai fenékbe billentéssel – attól függően, melyiket érzi hatásosabbnak.
