Nemzetközi foci

A Herthát megmentő Magath: Az én munkám itt véget ért

RONNY HARTMANN / AFP
RONNY HARTMANN / AFP

Megmenekült a Hertha BSC, amely a szezont csak osztályozós helyen zárta, majd ráadásul el is veszítette a Hamburg elleni párharc első meccsét 1-0-ra. Az idegenbeli visszavágót aztán 2-0-s győzelemmel hozta le Felix Magath csapata, amely így a következő idényben is a Bundesligában szerepelhet majd, míg a 2018-ban kipottyant HSV továbbra sem tud visszakapaszkodni a legjobbak közé.

Az én munkám itt véget ért. Örülök, hogy sikerült bennmaradni

mondta a meccs után Felix Magath megerősítve, hogy távozik a Herthától. Arról is beszélt, hogy nincs semmi különleges oka, egyszerűen erre kérték fel, hogy mentse meg a csapatot, és ez sikerült.

Kapcsolódó
Parádés meglátás után szenzációs gól – bennmaradt a Hertha
Hátrányból várhatták a berliniek az osztályozó visszavágóját, de összeszedettebbek voltak riválisuknál, így megúszták a kiesést.

A berliniek a szezont még Dárdai Pál irányításával kezdték, azonban november közepén menesztették a korábbi magyar szövetségi kapitányt, amikor a csapat a 14. helyen állt. Tayfun Korkut érkezett a helyére, de a török szakember csak márciusig húzta, akkor már az utolsó előtti volt a Hertha. Ekkor kérték fel Magathot, és bár vele is két győzelem, egy döntetlen és négy vereség volt a mérleg, így is majdnem sikerült biztos bennmaradást érő helyen végezni, de a Stuttgart az utolsó pillanatokban megnyerte az utolsó bajnokiját, pontszámban beérte riválisát, jobb gólkülönbségének köszönhetően pedig meg is előzte. A Herthának így az osztályozón kellett kiharcolnia a bennmaradást.

Magath egyik szeme sír, ugyanis mert ő egy hamburgi legenda, játékosként három bajnoki címet és BEK-et is nyert a csapattal, az 1983-as döntőben ráadásul az ő gólja döntött a Juventus ellen.

Olvasói sztorik