Gabriele Masotti / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci sport

Nagy Ádámék már a döntőben, karnyújtásnyira a feljutás

Már csak két mérkőzést kell megnyernie Nagy Ádámnak a Pisával ahhoz, hogy feljusson a Serie A-ba.

A másodosztály rájátszásának elődöntőjében kikapott ugyan 1-0-ra a Pisa az első meccsen, de a visszavágón nyerni tudott a Benevento ellen. Érdekesség, hogy szintén 1-0-ra nyert a Pisa, de a kiírás szerint döntetlennél az a csapat jut tovább, aki előrébb végzett a bajnokságban. A meccset egyébként végigjátszotta Nagy.

A döntőben vagy a Monza, vagy a Brescia lesz az ellenfél, az oda-visszavágós párharc győztese pedig feljut az élvonalba.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.