Nemzetközi foci

„Aki nem áll készen a mérkőzésre, az inkább maradjon otthon” – keményen kiosztotta társait az Arsenal-játékos a fájó vereség után

Oli SCARFF / AFP
Oli SCARFF / AFP

Április 20. és május 8. között négyes győzelmi sorozatot épített fel az Arsenal, amely aztán elveszítette a Tottenham elleni londoni rangadót (0-3), majd hétfőn kikapott a Newcastle Unitedtől is (0-2), így a Premier League idei utolsó fordulója előtt nagyon úgy néz ki, hogy lemarad a Bajnokok Ligája-indulásról.

Az utolsó fordulóban az Arsenal a kiesés elől menekülő Evertont fogadja, míg a két ponttal jobban álló Tottenham az utolsó helyezett, a hat meccs óta nyeretlen Norwich otthonába látogat, vagyis Harry Kane és társai igencsak kedvező helyzetben vannak.

Az Arsenalnál érthető módon csalódott a hangulat, és a csapat svájci középpályása, Granit Xhaka morcosan nyilatkozott, miután úgy látta, nem mindenki bírta el a nyomást a játékostársak közül.

„Aki nem áll készen a mérkőzésre, az inkább maradjon otthon. A kor nem számít, de ha ideges vagy, ülj le a kispadra, vagy ne gyere a meccsre. Ez volt az egyik legfontosabb meccsünk. Sajnáljuk azokat a szurkolóinkat, akik elkísértek minket erre a találkozóra. Az emberek mindig a vezérekről beszélnek.

Nem lehet így játszani, nagyon rosszul festettünk ma a pályán, lenyomtak minket az első perctől a kilencvenhatodikig. Ha így játszik egy csapat, az nem érdemli meg a Bajnokok Ligáját. Ha nem bírjuk elviselni a nyomást, ez lesz a vége

– nyilatkozta Xhaka.

Egyetértett játékosával Mikel Arteta is, ami azt mondta, a Newcastle abszolút megérdemelte a győzelmet. „Százszor jobbak voltak nálunk. Hihetetlenül csalódott vagyok, ez egy nagyon fájó vereség. A kezünkben volt a sorsunk, és kiengedtük”.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik