Nemzetközi foci

Szoboszlait már harmadszor díjazta a Bundesliga

JAN WOITAS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
JAN WOITAS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója kapta az április újonca elismerést a német Bundesligában.

Kapcsolódó
Sima kettős győzelem helyett City-bukás: BL-döntős a Real Madrid
A 90. percben még az angolok álltak továbbjutásra, de aztán feltámadtak a hazaiak.

A német bajnokság honlapja szerint a magyar futballista a VfL Wolfsburgot erősítő Jonas Windet, illetve a Hertha BSC játékosát, Marcel Lotkát előzte meg a voksoláson, amelyen szurkolók és szakértők adták le szavazatukat.

Szoboszlai ebben az idényben már harmadszor érdemelte ki a díjat. Áprilisban négy mérkőzésen két gólt szerzett, egy harmadikat pedig előkészített – emlékeztet a bundesliga.com portál.

A 29. és 30. fordulóban a 21 éves középpályás kezdőként lépett pályára, mindkétszer betalált, így először fordult vele elő, hogy egymás utáni fordulókban eredményes volt.

A Borussia Dortmund és az Union Berlin ellen Szoboszlai csereként lépett pályára, és a honlap megjegyzi, hogy ez is jól mutatja, mekkora a konkurenciaharc a lipcsei csapatnál.

A magyar futballista tavaly januárban igazolt a Salzburgtól a Leipzighez, de az első fél szezont sérülése miatt teljesen kihagyta. Ebben az idényben a minél több játékpercért harcol, és Domenico Tedesco vezetőedző az áprilisi teljesítményét látva úgy fogalmazott: ha továbbra is így játszik, egyre több lehetőséget fog kapni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik