Ahogy arról korábban beszámoltunk, ugyan Marokkó kvalifikálta magát a novemberi világbajnokságra, a közvélemény nagyon nehezen viseli el, hogy a bosnyák Halilhodzic a legnagyobb sztárjai közül nem számít Hakim Zijes (Chelsea), Abderrazak Hamdallah (al-Ittihad), Nuszair Mazraui (Ajax), Adel Taarabt (Benfica) és Amine Harit (Marseille) játékára.
Fouzi Lekjaa, a Marokkói Labdarúgó Szövetség elnöke akkor úgy nyilatkozott, Halilhodzic élvezi a szövetség támogatását, de ő sem érinthetetlen és pótolhatatlan.
A helyi válogatottal foglalkozó portál, a Lion de l’Atlas úgy tudja, Halilhodzicot már el is bocsátották, és utódja a portugál szakember, Andre Villas-Boas lehet, aki korábban dolgozott többek között a Porto, a Chelsea, a Tottenham és a Zenit csapatainál is, legutóbb pedig 2019 májusa és 2021 februárja között a Marseille-t irányította.
A szövetség egyelőre cáfolta a híresztelést.
Nem igaz, hogy elbocsátottuk Halilhodzicot, továbbra is ő a válogatottunk vezetője. Nem is találkoztunk vele, mert még nyaral, és a héten tér vissza Marokkóba
– áll a közleményben.