Nemzetközi foci

Cristiano Ronaldo a jövőjére is tett utalást

Lindsey Parnaby / AFP
Lindsey Parnaby / AFP

A közösségi médiában mondott köszönetet az angol labdarúgó-bajnokságban hatodik helyen álló Manchester United szurkolóinak Cristiano Ronaldo, a csapat ötszörös aranylabdás portugál támadója, aki arra is utalt, hogy nem igazol el a klubtól.

Kapcsolódó
Trófeákat akar számolni a ManUnited portugál sztárja és nem gólokat
Jó teljesítményt nyújtott a csapat a szezon utolsó hazai mérkőzésén.

„Ismét nagyszerű támogatást kaptunk a lelátókról. Köszönöm a hihetetlen drukkereinknek, akik egy nehéz szezont vészeltek át velünk és soha nem hagytak cserben minket” – idézte az MTI a játékos Instagram-oldalát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés

Ronaldo a Brentford hétfő esti 3-0-s legyőzése után nyilatkozott, a 37 éves játékos az MU második gólját szerezve, büntetőből volt eredményes a találkozón. A Unitednek ez volt az utolsó hazai bajnoki meccse az idényben, a hátralévő két fordulóban a Brighton, valamint a Crystal Palace vendége lesz.

A Mirror című angol bulvárlap korábban cikket közölt arról, hogy Ronaldo a nyár folyamán elhagyhatja Manchestert. A portugál sztár Instagram-bejegyzéséből viszont úgy tűnik, ő nem gondol a távozásra.

A célunk változatlanul az, hogy napról napra jobbak legyünk, mert csak így érhetjük el azt, amit mindannyian szeretnénk: dicsőséget a Manchester Unitednek

– írta a támadó.

Az már biztos, hogy a manchesteri együttes ezt az idényt trófea nélkül zárja, és nagy valószínűséggel a Bajnokok Ligája-szereplést érő helyekre sem ér oda a Premier League-ben.

Az ideiglenesen megbízott Ralf Rangnick helyét a holland Erik ten Hag veszi át a vezetőedzői poszton, Rangnick viszont tanácsadó marad, miközben júliustól már az osztrák válogatott szövetségi kapitánya is lesz.

Olvasói sztorik