Élő Nemzetközi foci

Sokkolták a Liverpoolt, a második félidőben így is összehozta a BL-döntőt

David Ramos/Getty Images
David Ramos/Getty Images

A Villarreal hősies játékkal 2-0-ra nyerte a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágójának első 45 percet, térfélcsere után azonban három gólt kapott és kiesett.

Unai Emery nem változtatott a taktikáján, csak az összetételen, Chukwueze és Danjuma került ki, hogy Moreno és Dia bekerüljön a kezdőbe. A 2026-ig szerződést hosszabbító Jürgen Klopp is két helyen nyúlt bele az első mérkőzéshez képest a kezdőbe, Henderson helyén Keita, míg Díaz helyén Jota kezd.

Az első pillanattól látszott, hogy teljesen más lesz a második mérkőzés, mint a liverpooli, mert a Villarreal játékosai elképesztő intenzitással támadták le ellenfeleiket. Boulaye Dia villámgyorsan betalált Capoue okos legurításából, a nyomás pedig folyamatosan nőtt a Liverpoolon. A vendégeket sokkolta az ellenfél játéka, rengeteg labdát elszórtak az angolok, a középpálya átjáróházz ávált, idegesen, bizonytalanul játszottak. Egy tizenegyest még megúszott Klopp csapata, de a második bekapott gólt nem, Coquelinről lemaradt Alexander-Arnold egy beadásnál, aki köszönte szépen a rövid fölsőbe fejelt az ötös sarkáról.

Térfélcsere után teljesen más lett a meccs, egyrészt a szünetben becserélt Luis Díaz nagy lendülettel szállt be, másrészt a Villarreal is védekezőbb felfogásban lépett pályára. A 61. percig így is tartották a 2-2-es állást a párharcban, de Fabinho ritmusváltása megzavarta a spanyolokat, a tizenhatoson belül visszakapta a labdáját és Rulli lábai között gólt lőtt. Így megint a hazaiaknak kellett volna betalálniuk, de a rohanásból a Liverpool profitált, a több helyzetet is elpuskázó Díaz közvetlen közelről fejelt egyenlítő gólt.

Ha ez nem lett volna elég, a Villarreal nagy letámadása is visszafelé sült el, Keita gyors indításánál Sadio Mané megelőzte Rullit, kicselezte Foyth-ot és az üres kapuba gurított. A hajrára teljesen szétesett a Villarreal, még több gólt is kaphatott volna, Capoue pedig még ki is állíttatta magát.

A végeredmény 3-2 lett, a spanyol csapat csak 45 percig tudta hozni az űrfocit. Így is történelmi csúcsot ért el az elődöntőig meneteléssel. A Liverpool viszont 2018 és 2019 után újra döntős.

Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó

Villarreal – Liverpool 2-3 (2-0)

Villarreal: Rulli – Foyth, Albiol (Aurier – 79.), Torres, Estupinan (Trigueros – 79.) – Parejo, Capoue, Coquelin (Pedraza – 68.), Lo Celso – Dia (Alcacer – 79.), Moreno (Chukwueze – 68.)

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson (Cimikasz – 79.) – Keita (Henderson – 79.), Fabinho (Milner – 84.), Thiago (Jones – 79.) – Szalah, Mané, Jota (Díaz – 46.)

Gólszerző: Dia (4.), Coquelin (41.) ill. Fabinho (61.), Díaz (67.), Mané (75.)

Sárga lap: Capoue (63.), Lo Celso (81.), Torres (85.) ill. Alexander-Arnold (77.)

Piros lap: Capoue

Nagy intenzitással kezdtek a csapatok

Letámadtak a liverpooli játékosok, így hamar gazdát cserélt a labda, de a sárgamezesek is nagy intenzitással visszatámadtak. Nagyjából fél percig járt ide-oda a labda, végül a vendégek presszingje egy szögletet ért, ebből azonban nem lett semmi.

Parejo még tüzelte egy kicsit a társait

A spanyolok összeálltak egy körbe, de nem a csapatkapitány, Albiol tarott beszédet a felvételek tanúsága szerint, hanem Parejo. Utána jött csak a térdelés, majd el is indult a meccs.

Ugyanaz a felállás, mégis teljesen más?

Unai Emery nagyon fogadkozott, hogy megizzasztják majd a Liverpoolt, a kezdőcsapata azonban ugyanúgy 4-4-2-es taktikát mutat. Túloldalon szintén posztra cserélt csak Klopp, a szokásos 4-3-3-as felállásban támadnak majd az angolok. Lehet-e azonban Spanyolországban is úgy dominálni, mint az Anfielden? Hamarosan megtudjuk.

Öt év alatt harmadjára lehet döntős a Pool

2018-ban még kikapott Jürgen Klopp együttese, az a mérkőzés Loris Karius két potyájáról és Gareth Bale ollózásáról maradt emlékezetes. Egy évvel később azonban a Tottenham ellen magabiztosan nyert 2-0-ra a Liverpool. A Villarreal elleni visszavágón egyedül az lehet az angolok célja, hogy 2022-ben is döntőzzenek.

Olvasói sztorik