MARCO BERTORELLO / AFP
Nemzetközi foci sport

Leléphet a szezon végén a Juventus legendája

Az olasz válogatott csapatkapitánya, Giorgio Chiellini azt fontolgatja, hogy a szezon végén távozik a Juventus csapatától és az észak-amerikai MLS-ben folytatja pályafutását, írta Fabrizio Romano, az átigazolási ügyekre szakosodott újságíró.

Kapcsolódó
Rossi védelmébe vette Szoboszlait: El kell fogadni, hogy ő is hibázhat
A magyar válogatott szövetségi kapitánya meglátta a pozitívumot abban, hogy Anglia ellen zárt kapuk mögött játszik majd a csapat.

A tapasztalt középhátvéd jelenlegi szerződése 2022 júniusában jár le, így az MLS július 7-én kezdődő második átigazolási időszakára potenciális célpont lehet.

Az már biztos, hogy olasz válogatott csapattársa, Lorenzo Insigne július 1-jétől csatlakozik a Toronto FC-hez, ez lendületet adhat Chiellininek is, akit korábban többször hírbe hoztak az MLS-szel.

Chiellini egész pályafutását Olaszországban töltötte, 2002-ben, 17 évesen mutatkozott be a másodosztályú Livornóban, szerepelt 37 mérkőzés erejéig a Fiorentinában, 2005 óta azonban a Juventust erősíti.

A legendás védő 505 klubmérkőzésen lépett pályára, 33 gólt és 21 gólpasszt jegyzett. Kilencszer nyert bajnokságot, ötször Olasz Kupát, kétszer játszott Bajnokok Ligája-döntőt. 116 meccsen lépett pályára az olasz válogatottban, a tavalyi Európa-bajnokságon csapatkapitányként szerzett aranyérmet.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.