Nemzetközi foci

Visszavonult az edző, akihez hasonló még nem volt Angliában

PAUL ELLIS / AFP
PAUL ELLIS / AFP

Bejelentette visszavonulását Neil Warnock angol labdarúgóedző, aki nyolcszor ünnepelhetett feljutást aktuális csapatával, írta az MTI.

Kapcsolódó
„Csak a csapatra koncentrálok” – Szalah nem akar beszélni a liverpooli szerződéséről
A brit sajtó szerint akár pályafutása végéig a klubnál maradhat.

A 73 éves Warnock 1980-ban kezdte edzői pályafutását, utoljára a másodosztályú Middlesbrough-t irányította, de novemberben közös megegyezéssel elhagyta a klubot.

Összesen 1603 meccsen ült a kispadon az angol futball valamelyik profi osztályában, ami a nyolc feljutáshoz hasonlóan rekordot jelent.

Warnock 14 csapatot irányított, ezek közül a Scarborough volt az első, amelyet 1986-87-ben új szintre emelt. Később a Plymouth-szal a harmadosztály playoffjának megnyerésével jutott fel (1995-96), a Notts Countyval előbb a második (1989-90), majd az első osztályba lépett (1990-91), de vele került fel a Premier League-be a Huddersfield Town (1994-95), a Sheffield United (2005-06), a Queens Park Rangers (2010-11) és a Cardiff City (2017-18) is.

Warnock úgy fogalmazott, semmit sem veszített abból a lelkesedésből, ami ahhoz kell, hogy irányítson egy csapatot, de több időt szeretne a családjával tölteni.

Élvezem azokat a dolgokat, amiket évek óta nem csinálhattam. Sok időt töltök a családtagjaimmal, a kutyáimmal, és elkezdtem biciklizni is

– tette hozzá.

Olvasói sztorik