Nemzetközi foci

Ellenfele kiütésével szerzett önbizalmat a Chelsea a BL-visszavágóra

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

Azok után, hogy a Chelsea borzalmas hetet hagyott maga mögött, lehengerlő játékkal tért vissza a való életbe és a Premier League 32. fordulójában 6-0-ra győzött a Southampton vendégeként.

Kapcsolódó
Liverpoolban kapott újabb pofont a Manchester United
A kiesés ellen küzdő Everton 1-0-ra nyert.

Pedig nagyon rossz előjelekkel várta a mérkőzés Thomas Tuchel csapata, hiszen egy hete hazai pályán 4-1-re kikapott a Brentfordtól, majd ugyancsak a Stamford Bridge-en 3-1-es vereséget szenvedett a Real Madridtól a Bajnokok Ligájában.

Ráadásul Romelu Lukaku sérülés, Cesar Azpilicueta koronavírus miatt nem állt a csapat rendelkezésére, de ez ezúttal nem okozott problémát.

A csapat óriási lendülettel futballozott, az első félidőben úgy jutott négygólos előnyhöz, hogy háromszor a kapufát is eltalálta. A vége 6-0-s siker lett, Mason Mount és Timo Werner két-két gólt szerzett.

A Brighton hétmeccses nyeretlen szériája éppen Londonban ért véget, miután 2-1-re győzött az Arsenal otthonában.

A Tottenham 4-0-ra nyert az Aston Villa otthonában, a londoniak dél-koreai támadója, Szon Hung Min háromszor volt eredményes, így 17 találattal a góllövőlista második helyén áll.

Premier League, 32. forduló

Aston Villa – Tottenham 0-4 (0-1)
gól: Szon (3., 66., 71.), Kulusevski 50.)

 

Arsenal – Brighton 1-2 (0-1)
gól: Ödegaard (89.), illetve Trossard (28.), Mwepu (66.)

 

Southampton – Chelsea 0-6 (0-4)
gól: Alonso (8.), Mount (16., 54.), Werner (22., 49.), Havertz (31.)

 

Watford – Leeds United 0-3 (0-1)
gól: Raphinha (21.), Rodrigo (73.), Harrison (85.)

 

Everton – Manchester United 1-0 (1-0)
gól: Gordon (27.)

Olvasói sztorik