Nemzetközi foci

Miközben próbálja eladni a Chelsea-t, már vehetett is egy másik focicsapatot Abramovics

Alexander Hassenstein - UEFA/UEFA via Getty Images
Alexander Hassenstein - UEFA/UEFA via Getty Images

Török sajtóértesülések szerint Roman Abramovics megvette a Göztepe labdarúgócsapatát.

A klub nehéz helyzetben van, kevés pénze maradt, ráadásul kilenc pontra van a bentmaradástól hét fordulóval a bajnokság vége előtt. Mehmet Sepil tulajdonos az NTV Spor szerint eladásra hirdette meg a Göztepét, így került képbe az orosz milliárdos. Az elnöki poszton Sepilt helyettesítő Talat Papatya ugyan tagadta, hogy Abramovics képben van, a török beszámolók szerint mégis már mindenben megegyeztek a felek, sőt azt is tudni vélik, hogy péntekre várható a hivatalos bejelentés is.

Az ügy pikantériája persze az, hogy Abramovics épp próbálja eladni a Chelsea-t. Az angol liga a brit kormány döntése értelmében határozott, amely hét oligarchát is súlyos szankciókkal, vagyonbefagyasztással és utazási tilalommal sújtott. Köztük van Roman Abramovics, a Chelsea FC tulajdonosa, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségesének tartanak. Az orosz milliárdost nem érte váratlanul, hogy szankcionálják, a háború kirobbanása után napokkal már átadta a klub irányítását és bejelentette, hogy eladja az egyesületet.

Olvasói sztorik