Nemzetközi foci

Büntetett a Real, szoros meccsen javított az elbukott clásico után

MIGUEL RIOPA / AFP
MIGUEL RIOPA / AFP

A Real Madrid koronavírusos vezetőedzője, Carlo Ancelotti távollétében is nyerni tudott a spanyol bajnokság 30. fordulójában, 2-1-re győzte le a Celta Vigót. Karim Benzema duplázott.

A Celta veszélyesen játszott a meccs során, megnehezítette az éllovas dolgát. Benzema tizenegyesével szerzett vezetést a madridi csapat, miközben a hazaiaktól elvettek egy gólt a VAR-ral les miatt.

Kapcsolódó
Ilyet sem látni minden nap: egy másodperc alatt négy sárgát osztott ki a spanyol bíró
Mateu Lahoz nem tréfált, akit látott, annak felmutatta a lapot.

A második félidőben egyenlített a Celta Vigo, majd a 64. percben Benzema újabb tizenegyesét védte a kapus. Nem sokkal később azonban ismét büntetőhöz jutott a Real, a francia csatár pedig ekkor már nem hibázott. A végén a vendégcsapat már inkább őrizte az előnyét, a házigazda pedig nem tudott komoly veszélyt kialakítani.

A Real Madrid így a Barcelona elleni hazai vereségét követően győztesen tért vissza a válogatott szünetből, jelenleg 12 ponttal vezet az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Sevilla előtt.

Olvasói sztorik