Nemzetközi foci

„Majd megkérdezem Iniestát, hogyan kell legyőzni Spanyolországot”

Matthew Ashton - AMA/Getty Images
Matthew Ashton - AMA/Getty Images

Vicces interjút adott a katari világbajnokságra készülő japán válogatott szövetségi kapitánya, Morijaszu Hadzsime.

Kapcsolódó
Lewandowski és Messi összecsap a vébén, de nem az övék a halálcsoport
Ezúttal nem az Aranylabdáért versengenek egymással, hanem az egyenes kieséses szakaszába jutásért a világbajnokságon.

A japán csapatot pénteken abba az E csoportba sorsolták ki, amelyben két bombaerős európa együttes, Spanyolország és Németország is került. Ez látványosan nem aggasztotta Morijaszut, mert az AS beszámolója szerint amikor a spanyolokról kérdezték, egyszerűen csak ennyit felelt:

Majd megkérdezem Iniestát, hogyan kell legyőzni a spanyol válogatottat!

Andrés Iniesta 16 barcelonai szezont követően igazolt a japán Vissel Kobéhoz, ezért említette meg őt Morijaszu. A japánok kapitánya egyébként megjegyezte, hogy meccselt már a spanyolok ellen és várja is a kihívást.

A csoport negyedik tagja még kérdéses, mert az Új-Zéland-Costa Rica interkontinentális pótselejtezős párharc győztese lesz az.

Olvasói sztorik