Nemzetközi foci

Szimbolikusan összekapaszkodtak a mexikói focisták a béke jegyében

Megható jelenet miatt állt meg a mexikói Necaxa-Querétaro bajnoki.

Kapcsolódó
Gyilkossági kísérletként vizsgálják a mexikói horrort
Hatalmas szurkolói balhé miatt több meccset is elhalasztottak a mexikói bajnokságban.

A 63. percben a két csapat játékosai és a mérkőzés bírói összekapaszkodtak a kezdőkörben, ezzel kifejezve, hogy csak ellenfelek, nem pedig ellenségek. Ugyanebben a percben zavarták meg a Querétaro-Atlas mérkőzésen dühöngő drukkerek, akik a találkozón brutális verekedés közben jutottan be a pályára is. Legalább 26-an megsérültek az esetben és a hazai csapat stadionját egy évig bezáratta a mexikói szövetség.

A Querétaro négy vezetőjének megtiltották, hogy a jövőben bármely más klubnál munkát vállaljanak, az együttesnek pedig 1,5 millió pesós (24,8 millió forintos) büntetést is be kell fizetnie. Az irányítás a korábbi tulajdonosi kör, a Tijuanát tulajdonló Grupo Calientéhez kerül, de a szezon végéig új tulajdonost kell találni, ha ez nem sikerülne, akkor a Querétarót a liga igazgatja majd.

A pénteki mérkőzést egyébként a Necaxa nyerte 1-0-ra.

Olvasói sztorik