Nemzetközi foci

Gyilkossági kísérletként vizsgálják a mexikói horrort

EDUARDO GOMEZ / AFP
EDUARDO GOMEZ / AFP

„Horror Mexikóban, veszélyben van a 2026-os világbajnokság helyszíne?” – címmel közölt írást az argentin Clarín a Querétaro FC és az Atlas Guadalajara félbeszakadt mérkőzésével kapcsolatban.

Kapcsolódó
22 szurkoló sérült meg egy félbeszakadt bajnokin
Az FC Querétaro-Atlas Guadalajara mexikói bajnoki mérkőzést a vendégek 1-0-ás vezetésénél állt le, miután a két rivális szurkolótábor egymásnak esett.

A mexikói bajnokság 9. fordulójának magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradóra vívott meccse a 62. percben szakadt félbe, amikor a két szurkolótábor előbb a lelátón esett egymásnak, majd betörve a pályára folytatta a verekedést.

A Clarín azt írta, a helyi ügyészség gyilkossági kísérlet miatt indított vizsgálatot. Tehette, ugyanis előkerültek fegyverek is,

a hazaiak egyik ultracsoportjának tagjai például késekkel a kezükben rontottak be a pályára, szerencsére csak hadi zsákmányt szerezve a kapukról vágták le és vitték el a hálókat.

Órákkal az események bekövetkezte után Querétaro állam kormányának titkára, Lupita Murguía azt közölte, hogy nem történt haláleset, és arra kért mindenkit, hogy a kormány hivatalos információit fogadják el, és ne hallgassanak azokra a sajtóértesülésekre, amelyek eleinte 15, majd 17 halálesetről írtak.

A helyi polgári védelem azt közölte, hogy a La Corregidora stadionban történt zavargás során 22 ember sérült meg, közülük 9-et szállítottak kórházba, kettőt súlyos állapotban.

Volt haláleset vagy sem?

Érdekesség, hogy az Excélsiornak egy önmagát megnevezni nem kívánó Atlas-szurkoló azt mondta, amíg a belépéskor őket alaposan átvizsgálták, addig a hazai szurkolóknál nem csupán kés, de még jégcsákány is volt.

„Ahelyett, hogy segítettek volna, a rendőrök elkezdték kinyitni az összes rácsot, hogy meg tudjanak bennünket verni. Igenis voltak halálesetek, láttam a tehetetlen testeket” – nyilatkozta.

Ugyanakkor az ország legrégebbi napilapja, az El Universal a helyi kormányzóra hivatkozva azt közölte, senki sem veszítette életét a zavargásokban.

A többi mérkőzés az erőszak ellenére folytatódott, azonban a hétfőre virradóra esedékes két összecsapást elhalasztották.

Kemény büntetések lehetnek

„A Mexikói Labdarúgó Szövetség sajnálatát fejezi ki és elítéli azokat az eseményeket, amelyek a queretarói Estadio Corregidorában történtek. A labdarúgásban mindenfajta erőszak megengedhetetlen. A szövetség figyelemmel kíséri a történteket és segíti a vizsgálatokat, hogy a felelősöket példamutató módon szankcionálják” – olvasható a közleményben

A stadion biztonságának hiányáért a felelősöket példamutató módon megbüntetik. Játékosaink és szurkolóink biztonsága az elsődleges

– írta a liga elnöke, Mikel Arriola a Twitteren.

Akadtak olyanok, akik a közösségi oldalakon a történtek után azt követelték, Mexikót azonnal zárják ki az idei világbajnokságról és vizsgálják felül a 2026-os vb-rendezést is.

A mexikói szövetség sem titkolja, attól fél, hogy az esetnek komoly következményei lehetnek, a FIFA ugyanis nem nézi jó szemmel a szurkolói botrányokat, főleg a nagyon súlyos, erőszakos cselekményeket.

Kérdés, mi lesz a büntetés, főleg annak tükrében, hogy négy év múlva Mexikó az Egyesült Államokkal és Kanadával együtt rendez világbajnokságot.

Olvasói sztorik