Nemzetközi foci

Nem kellenek drukkereknek álcázott bűnözők – így büntették a véres tömegverekedést kirobbantó klubot

STR / AFP
STR / AFP

Egy évig zárt kapus meccseket kell játszania a mexikói FC Querétaro labdarúgócsapatának, amelynek stadionjában egy szombati szurkolói verekedésben legalább 26-an megsérültek. Mikel Arriola, a mexikói szövetség elnöke azt is közölte, hogy

a csapat szurkolói három évig nem látogathatnak idegenbeli mérkőzéseket sem.

A hatóságok bejelentése szerint a sérültek közül három ember állapota továbbra is kritikus. A verekedésről készült mobiltelefonos felvételek bejárták a világot, de ezeket itt most nem linkeljük, annyira brutálisak.

Kapcsolódó
Gyilkossági kísérletként vizsgálják a mexikói horrort
Hatalmas szurkolói balhé miatt több meccset is elhalasztottak a mexikói bajnokságban.

A Querétaro négy vezetőjének megtiltották, hogy a jövőben bármely más klubnál munkát vállaljanak, az együttesnek pedig 1,5 millió pesós (24,8 millió forintos) büntetést is be kell fizetnie. Az irányítás a korábbi tulajdonosi kör, a Tijuanát tulajdonló Grupo Calientéhez kerül, de a szezon végéig új tulajdonost kell találni, ha ez nem sikerülne, akkor a Querétarót a liga igazgatja majd.

A szövetség elnöke, Arriola hozzátette, nem szeretnének a lelátókon drukkereknek álcázott bűnözőket látni, ezért bizonyos szurkolói csoportok tagjainak mostantól igazolniuk kell a személyazonosságukat a stadionba való belépéskor.

Az FC Querétaro és a bajnoki címvédő Atlas Guadalajara szombati találkozóján a rivális táborok előbb a lelátón estek egymásnak, majd a csata a játéktéren folytatódott, székek dobálásával és verekedéssel, miközben családok menekültek a stadionból.

A játékosok az öltözőbe menekültek, a Querétaro kapusa, Washington Aguerre azonban kint maradt és megpróbálta lecsillapítani a drukkereket. A mérkőzés a 62. percben szakadt félbe.

Olvasói sztorik