Nemzetközi foci

Azzal cserélt mezt, akit akkor látott utoljára, amikor még beteg kisfiú volt

Megható történetre hívta föl a figyelmet az ESPN a Charlotte FC-Los Angeles Galaxy kapcsán.

A mérkőzésen ugyanis pályára lépett az a Chris Hegardt, akinek ez az első szezonja az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS). Ezt azzal ünnepelhette meg, hogy ezt cserélt azzal a Sacha Kljestannal, aki 2010-ben még egy gyermekkórházban látta őt utoljára, amikor még csak nyolc éves volt.

A meccset egyébként a Galaxy nyerte 1-0-ra Efrain Alvarez góljával, lefújás után sor került a nagy találkozóra és mezt is cseréltek egymással.

A mérkőzés egyben MLS-rekordot is döntött, 74479 ember ment ki a stadionba, a korábbi csúcs 73019 volt.

Olvasói sztorik