Nemzetközi foci

Nem bírta a tizenegyespárbaj feszültségét a házigazda, Egyiptom jutott döntőbe az Afrika Kupán

CHARLY TRIBALLEAU / AFP
CHARLY TRIBALLEAU / AFP

Egyiptom csütörtök este tizenegyesekkel legyőzte Kamerunt az Afrikai Nemzetek Kupájának elődöntőjében.

A csapatok 120 perc alatt sem jutottak egymással semmire, az első és a második félidőben is Kamerun volt kezdeményezőbb, sőt a hosszabbításban már emberelőnyben játszva is sokkal többet birtokolta a labdát riválisához képest. Nem csoda, hogy feszült volt Carlos Queiroz, az egyiptomiak edzője, aki két sárgával ki is állíttatta magát.

A döntés tehát a tizenegyespárbajra, ahol az első két rúgó nem hibázott, ám ezután a kameruniak sorban hármat rontottak. Először Harold Moukoudi, a St. Etienne védője totyogott egy sort, ami után simán védett Mohamed Abou Gabal kapus, aki aztán James Lea Siliki lövését is hárította. Mivel Egyiptom mindhárom büntetőjét értékesítette, Clinton N’Jie már gólkényszerben állt labda mögé és végül a kapu bal oldala mellé lőtt, így Kamerunnak a bronzmeccsel kell beérnie.

A Liverpool-szurkolók álma ezzel beteljesedett, mivel Mohamed Szalah, az egyiptomi csapat sztárja a döntőben Sadio Mané együttesével, Szenegállal játszhat a kupa elnyeréséért. Utóbbi egyébként soha nem nyert még Afrika Kupát, de 2002-ben és 2019-ben is döntős volt már. Egyiptom viszont már hétszeres bajnok, viszont 2010 óta nem szerzett már aranyérmet.

Olvasói sztorik