Nemzetközi foci

Diszkont áron vett válogatott focistát a Madrid

David Aliaga / NurPhoto / NurPhoto via AFP
David Aliaga / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Madrid szerződtette a dán válogatott Daniel Wasst a Valenciától. A címvédő klub hivatalos honlapjának közlése szerint a 32 éves futballistával másfél évre szóló szerződést kötöttek, a megállapodás pénzügyi részleteit ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra.

Sajtóinformációk szerint Wass legalább 2,7 millió eurójába (968,5 millió forint) került az Atléticónak, ami a mai átigazolási díjakat elnézve még mindig alacsony összeg.

A számos poszton, így védőként és középpályásként is bevethető Wass a madridi egyesület első vásárlása a téli átigazolási időszakban, és vélhetően a Newcastle Unitedhez távozott Kieran Trippier utódja lesz jobbhátvédként.

Kapcsolódó
Meglepő, kire csaphat le a Barcelona
Először kölcsönvennék, de a nyáron végleg megszerezhetik.

A 41-szeres dán válogatott futballista 2018 júliusában a Celta Vigótól igazolt a Valenciához, melynek színeiben 152 mérkőzésen lépett pályára. Wass meghatározó tagja a dán nemzeti együttesnek is, a tavaly nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon elődöntőig menetelt együttes hat összecsapásából ötön játszott.

Az Atlético 22 forduló után negyedik a La Liga tabelláján, hátránya 14 pont a listavezető Real Madriddal szemben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik