Nemzetközi foci

Balotelli új szintre emelte a tahó gólörömöt

Annak ellenére, hogy újoncként szerepel a török élvonalban, nagyszerű teljesítményt nyújt az Adana Demirspor labdarúgócsapata.

Kapcsolódó
„Nem egyszerű Csercseszov-kaliberű trénert megszerezni”
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója szerint Peter Stöger nem bukott meg.

Az együttes tavasszal nem akármilyen körülmények között jutott fel: a török másodosztályban ugyanis három csapat is 70 ponttal végzett, de a Demirspornak volt a legjobb a gólkülönbsége.

A nyári erősítsek során aztán érkezett a 36-szoros olasz válogatott Mario Balotelli, aki mindig is renitens játékos hírében állt.

Normális embernek látom magam. Egyáltalán nem vagyok őrült. A média számára minden futballistának olyannak kellene lennie, mint egy katonának

– nyilatkozta, miután aláírt.

Aztán kiderült, nem bír a vérével török földön sem. Az augusztusi, Konyaspor elleni 1-1-es döntetlen alkalmával ugyanis dührohamot kapott, amiért edzője lecserélte, így aztán a kispadon megütötte csapattársát.

Aztán szeptemberben a Besiktas edzőjének mutatott be egy korábbi sérelmet megtorolva ezzel.

Kapcsolódó
Még hogy nincs agyam? – Balotelli mutogatott az ellenfél edzőjének
Az olasz csatár nem felejtett, egy nyolc évvel ezelőtti esetért vett így revánsot.

Kedden jött az újabb látványosság: az Adana Demirspor az 53. percben Yunus Akgün góljával vezetést szerzett a Galatasaray ellen, mire Balotelli extrém gólörömet produkálva egyszerűen fejbe rúgta csapattársát.

Az eset persze nem volt súlyos, ezt bizonyítja, hogy Akgün talán erőt is merített belőle, hiszen öt perccel később ismét betalált, beállítva a 2-0-s végeredményt.

A Demirspor 18 mérkőzés után 29 ponttal a bajnokság 4. helyén áll, de mögötte három olyan csapat is található, amely egy meccsel kevesebbet játszott, és amennyiben nyer, visszaelőzi.

Olvasói sztorik