JUSTIN TALLIS / AFP
Nemzetközi foci sport

Nem nyert a Chelsea, rekordot ért el a Liverpool, bedöntheti a koronavírus a PL-t

A Liverpool 3-1-re nyert a Newcastle United ellen, a Chelsea azonban csak 1-1-es döntetlen játszott az Evertonnal az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának csütörtöki mérkőzésein.

Kapcsolódó
Nemzetek Ligája: bombaerős ellenfeleket kaptunk, visszavághatunk az angoloknak
Nem kaphatott könnyű ellenfeleket a magyar labdarúgó-válogatott: jönnek az angolok, a németek és az olaszok.

A Liverpoolból három – Virgil van Dijk, Fabinho és Curtis Jones –, míg a Chelsea-ből négy – Romelu Lukaku, Timo Werner, Callum Hudson-Odoi és Ben Chilwell – játékos hiányzott koronavírusos megbetegedés miatt, illetve a londoniaknál Kai Havertz sem volt bevethető, mert rosszul érezte magát.

A hazaiak ugyan hamar hátrányba kerültek a bennmaradásért küzdő vendégekkel szemben, ám Diogo Jota, Mohamed Szalah és Trent Alexander-Arnold találataival fordítottak.

A klub ezzel a 2000. győzelmét aratta az angol élvonalban, ilyen bravúrra eddig egyetlen vetélytársa sem volt képes.

A Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea ugyanakkor hiába szerzett vezetést a 70. percben, előnye csak négy percig tartott és végül meg kellett elégednie egy ponttal.

A Leicester City és a Tottenham mérkőzése elmaradt, mert előbb a londoni klubnál tapasztaltak tömeges fertőzést, majd később kiderült, hogy a Leicester City is érintett.

Csütörtökön egy sajtótájékoztatón a Brentford vezetőedzője, Thomas Frank – aki megerősítette, hogy klubja 13 pozitív esetet regisztrált a legutóbbi tesztkörben – sürgette a Premier League-et, hogy halasszák el a hétvégi fordulót.

Az ESPN szerint számos klub még a januárig tartó leállást is szorgalmazná, tekintettel a növekvő esetszámra. A ligán belül az a nézet, hogy van még elég hely a naptárban a mérkőzések átütemezésére, hiszen a 2022-es katari világbajnokság télen lesz, ez pedig lehetőséget ad a szezon meghosszabbítására, ha feltétlenül szükséges.

Később a liga bejelentette: a Brentfordnál, Watfordnál, Norwich Citynél és Leicester Citynél azonosított fertőzöttek miatt további négy találkozó marad el a hétvégén, így nem most rendezik a Southampton-Brentford, a Watford-Crystal Palace, a West Ham United-Norwich City és az Everton-Leicester City összecsapást sem.

Az Egyesült Királyságban szerdán 78 610 pozitív esetet regisztráltak, ez a legmagasabb országos adat a járvány 2020. márciusi kezdete óta. Az orvosok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a karácsonyt megelőző héten akár napi 200 ezerre is felmehet az esetszám.

Premier League, 17. forduló

Chelsea – Everton 1-1 (0-0)
gól: Mount (70.), illetve Branthwaite (74.)

 

Liverpool – Newcastle United 3-1 (2-1)
gól: Jota (21.), Szalah (25.), Alexander-Arnold (87.), illetve Shelvey (7.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.