Nemzetközi foci

Lecsapott a koronavírus a Real Madridra, egy PL-edző a teljes fordulót halasztaná

BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Egyre több futballista fertőződik meg az európai topbajnokságokban.

Szerdán jelentette be a Real Madrid, hogy Marcelo és Luka Modric koronavírustesztje pozitív lett, így a két labdarúgó kihagyja az év utolsó két bajnokiját a Cádiz és az Athletic Bilbao ellen. A csütörtöki hírek szerint a helyzet súlyosbodhat:

A Vozpópuli értesülései szerint további három játékos fertőződhetett meg az első csapat keretéből, így a klubnál válságértekezletet tartanak.

Közben brit lapértesülések szerint elmarad a Tottenham Hotspur egymást követő harmadik mérkőzése, a 20.30-ra kiírt Leicester City elleni összecsapás. Az angol klubnál a múlt héten tömeges fertőzést tapasztaltak, ezért a csapat már a csütörtöki, Rennes elleni Konferencia Liga-mérkőzésen sem lépett pályára, majd elhalasztották a hétvégére kiírt, Brighton elleni bajnokijukat is. Azóta a Premier League-ben elmaradt a Brentford-Manchester United és a Burnley-Watford meccs is a hétközi fordulóban, és a Leicesternél is felütötte a fejét a vírus.

Kapcsolódó

A Brentford menedzsere szerint el kellene halasztani a teljes hétvégi fordulót.

„A Covid-esetek minden klubot érintenek, mindenhol vannak problémák. Az egyhetes, vagy legalább négy-ötnapos szünet lehetőséget adna arra, hogy mindent lefertőtlenítsenek az edzőközpontokban, és talán ezzel meg lehetne szakítani a fertőzési láncot” – mondta Thomas Frank.

Olvasói sztorik