A klub korábbi kiváló középpályása, Xavi Hernández lesz a spanyol labdarúgó-bajnokságban kilencedik helyen álló FC Barcelona vezetőedzője, írta az MTI.
A 41 éves szakember eddig az al-Szadd együttesét irányította, de pénteken a katari egyesület közölte, hogy Xavi elhagyja a csapatot a Barcelona kedvéért.
A Barcelona kispadjáról múlt csütörtökön menesztették a holland Ronald Koemant, azóta a csapata a megbízott edző Sergi Barjuán irányításával a bajnokságban az Alavéssel 1-1-es döntetlent játszott, a Bajnokok Ligájában a Dinamo Kijev otthonában pedig 1-0-ra győzött.
Xavi, aki a spanyol válogatottal világ- (2010) és két Európa-bajnoki aranyat (2008, 2012) szerzett, 1998 és 2015 között 25 trófeát, közte nyolc spanyol bajnoki címet, három Király Kupát és négy Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával. Távozását követően 2019-ig a katari klub játékosa volt, ezt követően lett az arab együttes trénere.