Nemzetközi foci

Barcelonában biztosra veszik klasszisuk hazatérését

PATRIK STOLLARZ / AFP
PATRIK STOLLARZ / AFP

A korábbi legendás játékos, Xavi Hernández lesz az FC Barcelona futballcsapatának vezetőedzője a Sport című katalán sportlap szerda esti híre szerint.

Kapcsolódó
Messi elmondta, hogyan térne vissza Barcelonába
Amint befejezi pályafutását, sportvezetőként szívesen segítene egykori klubján.

Az újság úgy tudja, hogy a katalán klub három évre szóló szerződést ír alá a katari al-Szaddnál dolgozó, 41 éves szakemberrel,

akivel már a megállapodás részleteiben is megegyeztek.

A felek a lap szerint hamarosan hivatalosan is megkötik a kontraktust Dohában, írta az MTI.

A Barca eddigi szakvezetője, a holland Ronald Koeman múlt csütörtökön távozott a vezetőedzői posztról. Azután küldték el, hogy a bajnokságban csak kilencedik helyen álló csapat 1-0-ra kikapott a Rayo Vallecano otthonában. A gárda szakmai irányítását az átmeneti időre a korábban a tartalékcsapatot edző Sergi Barjuánra bízták.

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke Koeman menesztését követően azt mondta, egy napon biztosan Xavi lesz az FC Barcelona vezetőedzője, azt azonban nem közölte, hogy már most átveszi-e a holland tréner helyét a katalán kispadon.

A korábbi középpályás, aki a spanyol válogatottal világ- (2010) és két Európa-bajnoki aranyat (2008, 2012) szerzett, 1998 és 2015 között 25 trófeát, benne nyolc spanyol bajnoki címet, három Király Kupát és négy Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával. 2019-ig a katari klub játékosa volt, ezt követően lett az arab együttes trénere. A tavalyi szezonban a csapat kupákat nyert, s Katar bajnoka lett úgy, hogy egyetlen meccset sem veszített el.

A Sport szerint Xavi fizetése a katalánoknál kevesebb lesz, mint az al-Szaddnál.

Olvasói sztorik