Nemzetközi foci

Messit a félidőben lecserélték, edzője elmondta, miért

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

Hátrányból fordítva nyerte meg a PSG a francia bajnokság péntek esti rangadóját, a címvédő Lille elleni sikert követően így toronymagasan vezetik a Ligue 1-et a párizsiak, akik 12 forduló alatt tíz győzelmet szállítottak egy-egy döntetlen és vereség mellett.

Kapcsolódó
A szezon legbutább sárga lapját sikerült összehoznia a Fehérvárnak
Szabics Imréék erre biztosan nem lesznek büszkék.

Kylian Mbappé sérülés miatt hiányzott, Lionel Messi pedig mindazok ellenére pályára lépett, hogy a héten izomsérüléssel bajlódott. Az argentint aztán a félidőben, még egygólos hátrányban lecserélték, amiről természetesen megkérdezték Mauricio Pochettinót is.

Elővigyázatosság volt, még beszélni kell majd az orvossal. Nem tudta folytatni a játékot, de nem nagy dolog, a következő mérkőzésen már bevethető lesz

mondta Pochettino a goal.com cikke szerint.

Kapcsolódó
Messi és Neymar is kezdett, de nem ők lőtték a PSG góljait
Ángel Di María behúzta a meccset a csapatának.

Felvetették neki azt is, hogy a Messi helyére beállt Mauro Icardival, azaz egy kilencessel a pályán jobban mutatott a PSG és sikerült is fordítani a fordulás után. Az edző szerint inkább arról volt szó, hogy a Lille alaposan felkészült rájuk, így a párizsiak az első félidőben nem tudták megjátszani a támadóikat.

Nem hiszem, hogy egyetlen játékos vagy poszt változtatott volna meg mindent

– így Pochettino, aki szerint megérdemelt győzelmet arattak végül.

Messi korai cseréje egyben azt is jelenti, hogy még várni kell az argentin klasszis első francia bajnoki góljára, az eddigi öt meccsén még nem sikerült betalálnia. Cserébe a Bajnokok Ligájában három találkozón három találata van.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik