Nemzetközi foci

Ibrahimovic mindkét kapuba betalált, a Milan elképesztő meccs után állt a Serie A élére

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

Az utolsó félórát kettős emberelőnyben játszó Milan 4-2-re győzött a Bologna ellen a Serie A 9. fordulójában.

Az első félidőben úgy nézett ki, minden a Milan szájíze szerint alakul, Leao megpattanó lövésével vezetést szerzett a vendégcsapat, majd a bíró kiállította a Krunicot buktató Soumaorót, aztán a csapatkapitány Calabria a 35. percben egy lecsorgó labdát zúzott be a léc alá.

A második félidő elején azonban a Bologna pillanatok alatt visszajött a meccsbe, a hazaiaknak besegített Ibrahimovic is, aki egy szöglet után a saját kapujába csúsztatott – ez volt pályafutása első öngólja!– , majd Barrow használta ki, hogy Kjaer és Calabria nem jól oldotta meg a váltást.

Aztán jött az újabb fordulat, a Ballo-Touré lábát nagyon csúnyán eltaláló Soriano is piros lapot kapott, így a Bologna kilenc emberre fogyatkozott.

A meccs összes fontos jelenete:

A Milan visszavehette volna a vezetést, de Skorupski nagy vetődéssel szedte ki Giroud fejesét, majd kilenc emberrel is kidolgozott egy helyzetet a Bologna, de Arnautovic már kisodródott, és végül belepüfölte a labdát Tatarusanuba.

A rákapcsoló Milan a 84. percben törte meg a szívós Bologna ellenállását, amikor Bennacer kapáslövése a jobb alsóban pihent meg.

A Bologna még megpróbált letámadni, de emiatt kinyílt, és a Milan ezt kihasználva lezárta a meccset, Ibrahimovic okosan tekerte el a labdát a bal sarokba, és ezzel a Serie A történetének negyedik legidősebb gólszerzőjévé avanzsált.

A legidősebb gólszerzők rangsora a Serie A-ban:

A mostani meccs volt Pioli századik mérkőzése a Milan kispadján, bár rezgett a léc, a csapat végül nem rontotta el a mester jubileumát.

Serie A, 9. forduló:

Bologna – Milan 2-4 (0-2)
gól: Ibrahimovic (49., öngól), Barrow (52.), illetve Leao (16.), Calabria (35.), Bennacer (84.), Ibrahimovic (90.)
piros lap: Soumaoro (20., Bologna), Soriano (58., Bologna)

 

További eredmények:
Salernitana – Empoli 2-4 (0-4)
Sassuolo – Venezia 3-1 (1-1)

 

pénteken játszották:
Sampdoria – Spezia 2-1 (2-0)
Torino – Genoa 3-2 (2-0)

 

vasárnap játsszák:
Atalanta – Udinese 12.30
Fiorentina – Cagliari 15.00
Hellas Verona – Lazio 15.00
AS Roma – Napoli 18.00
Internazionale – Juventus 20.45

 

A tabella:
1. AC Milan 9 22-9 25 pont
2. Napoli 8 19-3 24
3. Internazionale 8 23-11 17
4. AS Roma 8 16-9 15
5. Lazio 8 18-13 14
6. Atalanta 8 14-10 14
7. Juventus 8 12-10 14
8. Fiorentina 8 10-12 12
9. Bologna 9 15-19 12
10. Empoli 9 14-18 12
11. Torino 9 12-10 11
12. Sassuolo 9 12-12 11
13. Udinese 8 10-12 9
14. Sampdoria 9 13-17 9
15. Hellas Verona 8 17-17 8
16. Venezia 9 7-15 8
17. Spezia 9 11-22 7
18. Cagliari 8 11-17 6
19. Genoa 9 14-21 6
20. Salernitana 9 8-21 4

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik