Az 1986-os labdarúgó-világbajnokságra a magyar és a dán szurkolók is kristálytisztán emlékeznek, csak éppen más-más szájízzel. A Mezey György által irányított magyar csapat, amelyet egyesek titkos favoritnak tituláltak, a szovjetek és a franciák ellen összesen kilenc gólt kapott, így a csoportkör után dicstelenül kulloghatott haza.
Eközben a története első vébéjén szereplő Dánia a csoportjában 2-0-ra verte az NSZK-t és 6-1-re kitömte Uruguayt (amely még ezzel a súlyos zakóval is megelőzte a csoportharmadikok összevetésében a magyar csapatot), új rajongókat szerezve ezzel magának, aztán a nyolcaddöntőben egy látványos, de dán szempontból nagy pofonnal felérő meccsen búcsúzott, mert a négyszer betaláló Emilio Butragueno vezérletével a spanyolok 5-1-re legyőzték.
Azóta 35 év telt el, és a magyar válogatott egyetlen alkalommal sem jutott ki vébére, pótselejtezőt is csak egyszer játszott, de azt meg jobb nem felemlegetni, mert még csúnyább volt, mint a mexikói lebőgés. Eközben a dánok 1986 óta további négy vébén szerepeltek, és a napokban eldőlt, hogy készülhetnek a 2022-es katari tornára is, miután egészen impozáns mérleggel, nyolcból nyolc győzelemmel, 27-0-s gólkülönbséggel abszolválták a mostani selejtezőt.
🇩🇰 Denmark in the World Cup Qualifiers:
1-0 🆚 Austria
4-0 🆚 Moldova
5-0 🆚 Isreal
1-0 🆚 Faroe Islands
2-0 🆚 Scotland
4-0 🆚 Austria
8-0 🆚 Moldova
2-0 🆚 Isreal⚽️ 27 Goals Scored
🤯 0 ConcededTHEY ARE HEADING TO THE WORLD CUP. 🇩🇰🏆
Denmark’s Golden Generation.🤩 pic.twitter.com/d1jZzP5xZJ
— Mozo Football (@MozoFootball) October 12, 2021
Ami azért a nyári Eb-szereplés fényében egyáltalán nem meglepő, a bronzéremmel záruló tornán a dánok hihetetlen lelki erőről tettek tanúbizonyságot: miután az első meccsen a pályán kellett újraéleszteni a csapat eszét, Christian Eriksent, az amúgy is egységes társaság még jobban összekovácsolódott, és egészen az elődöntőig jutott.
„A dánok a szívükbe zárták ezt a csapatot, ugyanúgy, mint az 1992-est, amely megnyerte az Európa-bajnokságot, vagy az 1986-ost, amelyben olyan egyéniségek szerepeltek, mint Jesper és Morten Olsen, Sören Lerby, Frank Arnesen vagy Preben Elkjaer Larsen. A 86-os garnitúrára azt szokták mondani a dánok, hogy ők játszották a legszebb focit, mégsem nyertek semmit, a 92-es viszont nem focizott látványosan, de tudta, hogy kell nyerni, és ezzel az ország futballtörténetének legnagyobb sikerét szállította. A mostani csapat látványos és korszerű focit játszik, és a merészebb dán szurkolóktól már lehetett olyat hallani, hogy akár a vébét is megnyerhetik.
A szövetségi kapitány, Kasper Hjulmand egy fontos téren már sikerrel járt: Dánia értékeit kereste a csapatában, az összetartozást, az egymásért küzdést, és szerette volna a társadalmat közelebb hozni, valamint inspirálni a válogatotton keresztül. Az elmúlt hónapokat látva elmondhatjuk, hogy Hjulmand elérte a célját
– magyarázta a Rangadónak a Dániában élő Orvos András, a Daniasport.hu főszerkesztője.
A dán csapat már Hjulmand elődjével, a norvég Age Hareidével is igazán hatékonyan működő gépezet volt, hiszen 2016 októbere és 2019 novembere között 34 találkozón keresztül nem szenvedett vereséget, és a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Eb-re is veretlen mérleggel (négy győzelem, négy döntetlen, tizenhat pont) jutott ki.
A gépezet szó nem véletlen, Hareide ugyanis meglehetősen pragmatikusan állt a futballhoz. „Számomra a futball a győztes meccsekről szól. Aki ezt nem érti, az rosszul közelít a labdarúgáshoz” – mondta a norvég edző, akinek 2020 nyarán járt le a szerződése, ekkor lépett a helyére Hjulmand.
Aki maga is futballozott, de nem kevesebb mint kilenc térdműtét után 26 évesen úgy döntött, elég volt, a sportágtól azonban nem akart elszakadni – csak átült a kispadra. Edzőként Hjulmand minden apró részletre odafigyelő taktikai gurunak és igazi futballromantikusnak számít, aki csodálja Johan Cruyffot, valamint Josep Guardiolát.
Cruyff egyszer azt mondta, nem lehet félelemmel futballozni. Ez nem azt jelenti, hogy a csapat fejetlenül megy előre, anélkül, hogy a védekezésre gondolna. Az a lényeg, hogy csak akkor tudsz a legmagasabb szinten futballozni, ha nem vagy berezelve, úgyhogy azt szeretném, hogy a játékosok szabadítsák fel magukat a pályán
– adott betekintést a filozófiájába Hjulmand még az Eb-n, a csehek elleni negyeddöntő előtt.
Ahhoz, hogy Eriksen esete után talpra tudjon állni a csapat, nem csak a játékosok átlagosnál erősebb kohéziója kellett, hanem Hjulmand is, aki szinte barátaiként kezeli a focistákat, és mérhetetlen nagy pedagógiai érzékkel és empátiával segített nekik feldolgozni, ami a társukkal történt. Az edzőt megedzette az élet, a nagybátyja úgy halt meg, hogy futballozás közben kapott szívrohamot, segítője, Morten Wieghorst egy, az idegrendszerét megtámadó betegséggel küzdött, korábbi klubjánál, a Nordsjaellandnál pedig az egyik játékosát villámcsapás érte, ami után két hétig kómában volt, majd amputálni kellett az egyik lábát.
Hjulmandnak Eriksen kis híján tragédiával végződő összecsuklása után sikerült pozitív energiákat csiholnia az öltözőn belül, a játékosok immár társukért is játszottak, miközben kifelé azt sugározták, hogy sosem veszítik el a reményt.
„Az első Eriksen nélküli meccsen, a belgák ellen egyáltalán nem volt megilletődött vagy összezavarodott a dán válogatott. Szó sem volt langyos passzolgatásról vagy biztonsági megoldásokról, a csapat kockázatot vállalt, és ment előre, aminek akkor nagyon erős üzenete volt” – mondta Jan Laursen, a Nordsjaelland igazgatótanácsának elnöke.
Laursen jól ismeri Hjulmandot, hiszen a klub sportigazgatója volt, amikor a mostani szövetségi kapitány vezetésével a csapat a 2011-2012-es idényben története első és eddigi egyetlen bajnoki címét nyerte. A Nordsjaelland több ponton is kötődik a mostani válogatotthoz, Hjulmand mellett a már említett Wieghorst is dolgozott ott, ahogyan a csapatmenedzser Christian Norkjaer is, aki Laursen jobb keze volt a klubnál.
És akkor azt még nem is említettük, hogy az Eb-keretből Anders Christiansen és Jens Stryger Larsen is megfordult a klubban, Mathias Jensen, Andreas Skov Olsen és a nyári torna egyik nagy felfedezettje, Mikkel Damsgaard pedig egyenesen a Nordsjaelland akadémiáján nevelkedett.
Laursen azt mondja, a klub úgy tekint magára, mint egyfajta egyetemre, amely a képzés révén felkészíti a diákot, jelen esetben az ifjú futballistát, hogy aztán a felnőttek világába csöppenve is feltalálja magát és megállja a helyét. Azt is hozzáteszi, a Nordsjaellandnál olyan oktatásban részesülnek a fiatalok, amelynek az a célja, hogy tudatosítsák bennük, hogy legyenek felelősségteljesek – úgy a pályán, mint a magánéletben. És egy pillanatig sem haboznak, hogy játszassanak az első csapatban egy tinédzsert, ha elég jónak találják.
Vannak dolgok, amiket csak úgy tanulsz meg, ha játszol. Attól nem fejlődsz, ha ülsz a kispadon, és másokat figyelsz, akik játszanak
– osztott meg Laursen egy nagyon fontos igazságot, amit legszívesebben minden magyar klubnál felfestenénk az edzői öltöző falára.
Ha elsőre úgy tűnhet, hogy kissé eltávolodtunk a válogatottól, valójában pont ez lenne az egyik feltétele egy nemzeti csapat sikerének, hogy a klubok olyan játékosokat nevelnek, akiket aztán komoly bajnokságokba értékesítenek, és ebből később a válogatott is profitál.
A 2019-2020-as idény kezdete óta a dán élvonal 12 csapata összesen majdnem 113 millió euró (40,6 milliárd forint) bevételt könyvelhetett el játékosok eladásából.
A fentebb említett Nordsjaelland például Damsgaardot 6,75 millió euróért adta el a Sampdoriának, 6 millióért Skov Olsent a Bolognának, de Mathias Jensen és Stanislav Lobotka személyében elpasszolt két játékost összesen 10 millió euró értékben a spanyol bajnokságba is (mindkettőjüket a Celta Vigo vette meg). Arról nem is beszélve, hogy a dán csapatot tulajdonló ghánai Right to Dream Akadémiáról érkező játékosoknak is kiváló ugródeszka volt a Nordsjaelland, Mohammed Kudus az Ajaxba, Kamaldeen Sulemana a Rennes-be igazolt, és kettőjükért összesen 24 millió eurót kapott a dán egyesület.
Összehasonlításképp nézzük, mi a helyzet itthon: a szintén 12 csapatos NB I-ben a 2019-es idény kezdete óta 15,09 millió euró (5,4 milliárd forint) bevételük volt a kluboknak játékoseladások révén. Az eladások és az átigazolások utáni összesített egyenleg pedig 12,44 millió eurós mínuszt (4,4 milliárd forint) mutat a Transfermarkt adatai alapján.
Jelentős különbség. És nem ez az egyetlen. A magyar klubok közül egyedül a Fradi ért oda valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe a Szerhij Rebrovot váltó osztrák Peter Stögerrel a kispadon, míg a dánoknak az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is két-két csapatuk (Bröndby, Midtjylland, illetve Randers, Köbenhavn) érdekelt még. És mindegyiknek dán edzője van! Van két topligás edzőjük is a dánoknak, Bo Svensson Szalai Ádám főnöke a Mainznál, míg Thomas Frank éppen elkápráztatja Angliát, miután élvonalba juttatta a Brentfordot, amely hét forduló után a hetedik helyen áll.
Amíg Marco Rossi amiatt szomorkodott az Albánia elleni vb-selejtező után, hogy az ellenfél annyi topligás játékost vetett be a kispadról, amennyi nálunk összesen a keretben volt, addig Hjulmand számára kellemes problémát jelent, hogy a Milanban, a Crystal Palace-ban, a Chelsea-ben, a Salzburgban vagy a Leicesterben légióskodó emberei közül kire essen a választása, amikor kijelöli a három védőt.
„Nem hiszem, hogy lenne bármilyen különleges oka, vagy titka annak, hogy az eddigi nyolc vb-selejtezőt kapott gól nélkül hozták le a dánok, egyszerűen csak topkategóriás játékosaik vannak, akik jól kiegészítik egymást. Ha hátul ki kellene emelni két vezéregyéniséget, akkor a kapust, Kasper Schmeichelt, valamint a csapatkapitányt, az Aranylabda-jelöltek közé is beválasztott Simon Kjaert mondanám, akik jól olvassák a játékot, és nagyon jól irányítják a többieket. Előttük a Tottenhamből kihagyhatatlan Pierre-Emile Höjbjerg és a Dortmundból Sevillába igazoló Thomas Delaney szűr, előbbi tavaly az az ellenfelet legtöbbször nyomás alá helyező játékos volt a Premier League-ben, utóbbi a német csapatnál két idényben is ott volt a legtöbbet szerelő játékosok tízes listáján. Delaney nem csak a védekezésben jeleskedik, a legutóbbi meccsen, Ausztria ellen ő adta a gólpasszt, és őt választották a mérkőzés legjobbjának” – sorolta Orvos András, hogy kik miatt nehéz az ellenfeleknek megbontani a dánok védekezését.
Szó volt róla, hogy Hjulmand szerette volna a társadalmat inspirálni a válogatott révén, és a dán emberek könnyen azonosulnak ezzel a nagyon is szerethető, és a futballszurkolók körében közönségkedvencnek számító csapattal. Itt nincsenek kivételes helyzetben lévő nagy sztárok, mindenki egyenlő, nagyon erős a kohézió és a futballisták képesek küzdeni egymásért,
Nem lenne rossz példát venni a dánokról. Még az sem lenne baj, ha előbb a társadalom váltana az ottani szemléletre, és csak utána jelenne ez meg a pályákon is.
