Nemzetközi foci

Kitüntették a dán csapatkapitányt, és az orvosi csapatot, amely megmentette Eriksen életét

WOLFGANG RATTAY / POOL / AFP
WOLFGANG RATTAY / POOL / AFP

Christian Eriksen, a dán válogatott klasszisa a finnek elleni Eb-meccsen a pályán kapott szívinfarktust, de hála a gyors orvosi beavatkozásnak, túlélte, és azóta egy műtéten is átesett, amely során szívritmusszabályozót kapott.

Amikor Eriksen összeesett, az érthetően lesokkolt csapattársak közül a csapatkapitány, Simon Kjaer kapcsolt először, aki szívmasszázst alkalmazott, amíg odaért az orvosi stáb. Szintén Kjaer volt az, aki szólt a társaknak, hogy alkossanak kört Eriksen körül, hogy ne lássa az egész világ premier plánban, ahogy az orvosok Eriksen életéért küzdenek, és ő vigasztalta játékostársa összetört párját.

Az európai szövetség, az UEFA most kivételes vezetői képességei miatt az Elnöki díjat adományozta a 32 éves védőnek, aki jelenleg a Milan játékosa. Kjaer mellett még a dán válogatott két orvosa, a koppenhágai Parken-stadion négyfős orvosi személyzete, valamint a stadionban az UEFA részéről szolgálatot teljesítő két tisztiorvos részesült az Elnöki díjban.

„Fantasztikus munkát végeztetek, és megmentettétek az életemet. Szeretnék köszönetet mondani a barátomnak, Simonnak, és a válogatottbeli csapattársaknak is azért a támogatásért, amit június 12-én, valamint azóta kaptam tőlük” – üzent Eriksen a díjazottaknak, majd köszönetet mondott a szurkolóknak is a feléje áradó szeretet miatt.

A koppenhágai stadion orvosi személyzetének vezetője, Mogens Kreutzfeldt azt mondta, azt tették, amire felkészítették őket, mindenki tudta a feladatát, és nem hagyhatták, hogy az érzelmeik eltereljék a figyelmüket, bár elismerte, utána ők is a történtek hatása alá kerültek.

Olvasói sztorik