Nemzetközi foci

Firmino triplájával brutálisan elverte ellenfelét a Liverpool

Justin Setterfield / Getty Images
Justin Setterfield / Getty Images

Nem így képzelte el a visszatérését a Premier League-be Claudio Ranieri, aki 2015-16ban bajnoki címig vezette a Leicester Cityt, most viszont súlyos vereséggel kezdett a Watford menedzsereként.

Kapcsolódó
Nem enyhült a nyomás Solskjaeron, kikapott a ManUnited
29 idegenbeli bajnokin maradt veretlen, a Leicesterrel nem bírt.

A szakember persze tudhatta, hogy nem akármilyen sorozat vár rá, a szombati, Liverpool elleni mérkőzés azonban be is bizonyította, milyen nehéz a helyzet.

Jürgen Klopp csapata magabiztosan, 5-0-ra győzött idegenben, a találkozó legjobbjaként Roberto Firmino három góllal és egy gólpasszal zárt (2018 decembere óta először triplázott), a másik két gólt Mohamed Szalah, illetve Sadio Mané szerezte – utóbbi a harmadik olyan afrikai játékos a PL-ben, aki eljutott a száz gólig.

A Liverpool ebben a szezonban a hat idegenbeli mérkőzésén mindig szerzett legalább három gólt (ez más angol élvonalbeli csapatnak sohasem sikerült), ez egyedül a Brentford otthonában nem volt elég, ott 3-3-as döntetlen született.

A BBC azt írta, a Watford a 78. percben sikerült először szögletet rúgnia, ezt a közönség hatalmas éljenzéssel fogadta, és nagyjából be is árazta Ranieri bemutatkozását.

Premier League, 8. forduló

Watford – Liverpool 0-5 (0-2)
gól: Mané (9.), Firmino (37., 52., 90+1.), Szalah (54.)

 

Leicester City – Manchester United 4-2 (1-1)
gól: Tielemans (31.), Söyöncü (78.), Vardy (83.), Daka (90+1.), illetve Greenwood (19.), Rashford (82.)

 

Manchester City – Burnley 2-0 (1-0)
gól: B. Silva (12.), De Bruyne (70.)

 

Norwich City – Brighton 0-0

 

Southampton – Leeds United 1-0 (0-0)
gól: Broja (53.)

 

Aston Villa – Wolverhampton 2-3 (0-0)
gól: Ings (48.), McGinn (69.), illetve Saiss (80.), Coady (86.), Neves (90+5.)

 

Brentford – Chelsea 0-1 (0-1)
gól: Chilwell (45.)

Olvasói sztorik