Georgian Internal Affairs Ministry / Handout/Anadolu Agency via Getty Images
Nemzetközi foci sport

Összeomlott épület okozott tragédiát, de a FIFA és az UEFA sem engedélyzte a vb-selejtező halasztását

A grúz labdarúgó válogatott egyperces gyászszünettel kezdte a görög csapat elleni világbajnoki selejtezőjét, miután Batumiban összeomlott egy épület szombat hajnalban.

A tragédiában nyolc ember meghalt, többen kórházba kerültek, a nemzeti együttes tagjai pedig egy közeli hotelben szálltak meg és a focistákat traumatizálták az események.

Az európai szövetségtől (UEFA) és a nemzetközi szövetségtől (FIFA) egyaránt kérték a grúzok, hogy had halasszák el a mérkőzést, de ezt néhány órával kezdés előtt már nem engedélyezte egyik szervezet sem. Szintén nemet mondtak a hazai csapatnak arra, hogy szurkolók előtt rendezzenek meccset, így jobb híján maradt a gyászszünet és egy felirat a lelátón, amellyel az áldozatokra emlékeztek.

Levan Verdzeuli/Getty Images A grúz válogatott bemelegítése a görögök elleni vb-selejtező előtt.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.