Nemzetközi foci

Kifütyülte Gianluigi Donnarummát a hazai közönség

Emmanuele Ciancaglini/CPS Images/Getty Images
Emmanuele Ciancaglini/CPS Images/Getty Images

Olaszország elveszítette a 37 mérkőzés óta tartó veretlenségét, miután 2-1-re kikapott Spanyolországtól a Nemzetek Ligája elődöntőjében.

Kapcsolódó
Sokba került az olaszoknak a könyöklés, Spanyolország döntős a Nemzetek Ligájában
Utolsó leheletéig küzdött az Európa-bajnok, de Bonucci kiállítása miatt emberhátrányban harcolva elvérzett.

Elsősorban mégsem ezzel vannak elfoglalva az olaszok, hanem azzal, hogy Gianluigi Donnarummát keményen kifütyülte a milánói közönség. A Milan-szurkolók egy része nagyon megharagudott a kapusra, mert úgy érezték, Mino Raiola játékosügynök befolyása alá került, és csak az érdekelte, hogy minél több pénzt kipréseljen a csapatából. Ezt látva az AC Milan nem alkudozott Donnarummával, akiért egy fillért sem kapott, amikor eligazolt a PSG-be. A helyi ultrák egyébként már a meccs előtt egy kemény kiírásban adták a kapus tudtára a véleményüket.

Kapcsolódó

A szokatlanul ellenséges hazai pálya kapcsán megszólalt Roberto Mancini szövetségi kapitány is. A találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, szerinte a válogatott esetében félre kéne tenni az ilyesmit.

Nem segített sem neki, semi nekünk. Gigio jól játszott. Természetesen csalódás volt, mert most Olaszország játszott, nem egy klub. Egy meccs erejéig félretehették volna az ellenérzéseiket, mondjuk egy PSG-Milanra. Olaszországnak mindenek előtt kéne állnia

mondta az esetről Mancini.

Az olaszok számára így véget ért a Nemzetek Ligájának aktuális kiírása, a spanyolok pedig várhatják, hogy vasárnap a franciákkal, vagy a belgákkal döntőznek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik