David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images
Nemzetközi foci sport

Több mint 600 millió a különbség a Real Madrid és a Barcelona költségvetése között

Az ESPN beszámolója szerint a spanyol liga 300 millió euróval csökkentette az FC Barcelona kiadásait a jelenlegi szezonban.

A portál kiemelte, hogy jelenleg 97 milliós a katalánok költségvetése, ami lényegében az új plafon is lett a La Liga igazgatóságának legújabb döntése szerint. Ami igazán elképesztő az ügyben, hogy

a Real Madrid 739 milliós büdzsével dolgozik, vagyis csaknem 650 millióval nagyobb összegből gazdálkodhat, mint a Barca.

Mindez a katalánok gazdasági válságával magyarázható, az előző idényben a klub 382 millióból gazdálkodott, a 2019-2020-as kiírásban viszont még 600 millióból működött az egyesület.

Elismerték, hogy a vártnál sokkal nagyobb veszteség érte a klubot, ezért kaptak szigorú limitet. Ha azt vesszük, hogy nagyjából 480 milliós veszteség érte őket és most 97 millióból gazdálkodnak, akkor nagyjából egy 570 milliós számot kapunk, ami számukra nagyjából a normális

– magyarázta Jose Guerra, a La Liga vállalati igazgatója.

A 97 milliós új limit nem jelent azonnali megszorítást a Barcának, tulajdonképpen eddig is ebből gazdálkodott, inkább a jövőre nézve jelenthet komoly korlátozást, ha nem teremt a vezetőség stabil anyagi hátteret. Ameddig ez nem változik, 97 millióig ér a katalánok takarója, eddig nyújtozkodhatnak.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.